Félóráig halott volt, ébredése után sokkoló üzenetet hagyott a családanya

Félóráig halott volt, ébredése után sokkoló üzenetet hagyott a családanya

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 12. 11:00
Megdöbbentő élményeiről számolt be egy nő.

Elképesztő történetével igyekszik egyre nagyobb tömegekhez eljutni az a Tina Hines nevű arizonai nő, aki még 2018-ban élte át azt, amit azelőtt még senki. A férjével közösen szervezett kiránduláson a négygyermekes édesanya hirtelen rosszul lett: mint kiderült, súlyos szívrohama volt.

Az életéért folytatott harc során négyszer is újraélesztették, ezalatt összesen 27 percig volt halott.

Hinest a kórházba érve defibrillátorra helyezték, majd ébredése után az első dolga az volt, hogy tollat és papírt kért a mellette izguló unokahúgától, Madie Johnsontól. A nő ekkor egy üzenetet vésett a kapott füzetbe, ahová röviden azt írta: 

létezik.

Johnson szinte azonnal megkérdezte tőle, mire gondol pontosan, mire a nő felfelé mutatott ujjával, ezzel a mennyországra célozva.

Hines azóta teljesen felépült, könyvet írt, és unokahúgával együtt hirdetik a nyilvánosság felé az élet szépségét. Sőt, a papírra írt üzenetet mindketten a csuklójukra is tetováltatták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.