Szeptember 5-től megemelik a parkolási díjakat és 10 százalékkal növelik a fizetős övezetek területét a fővárosban, ráadásul a fizetési időt is kiterjesztik, pont akkor, amikor kezdődik az iskola. A Fidesz-KDNP-frakció hiába javasolta, hogy legalább csak fél 9-től legyen fizetős a parkolás, így a szülők még kitehessék az iskolánál ingyen a gyereküket, a balliberális fővárosi többség ezt is elvetette - írja a Metropol.
A legfontosabb változások
* Az 1. zónában 525 forintról 600 forintra nő óránként a parkolás és este 10 óráig kell fizetni.
* A 2. zónában 450 forintot kérnek reggel 8 és este 8 között.
* A 3. zónában 300 forint lesz az óránkénti díj 8-18 óra között.
* A 4. zónában 8-18 óra között 200 forintba fog kerülni a parkolás óránként.
* További szigorítás, hogy az 1., 2. és 3. zónában legfeljebb csak 3 órát parkolhatnának az autósok.
* 10 százalékkal növelik azokat a területeket, ahol fizetni kell a parkolásért.
Szinte mindenütt 3 óra lesz a maximális várakozási idő Fotó: budapest.hu
Géza: „Ez a döntés felháborító! Ez már harácsolás, csak azt nézik, hogy lehet elszedni a pénzt az autósoktól. Abszolút nem értek egyet a parkolódíjak emelésével, főleg olyan helyeken nem, mint az Uzsoki kórház környéke, ahová sok beteg megy. A parkolódíjakról itt, a kerületben kellene dönteni.”
János: „Nagyon drága a parkolás, nem tudom, miért kellett ezt csinálni. Karácsonyt már régen le kellett volna váltani, ez az igazság. Ki kellett volna rúgni, nem is egyszer, hanem már kétszer! Neki könnyű céges kocsival a buszsávban menni! Tele van a hócipőnk vele, nem csak nekem, mindenkinek.”
Jancsi: „Itt, Zuglóban nőtt leginkább a fizetős parkolók száma. Demszky Gábor ezt nem merte meglépni, Karácsony Gergely igen, pedig ez az ő kerülete volt. Már a Kerepesi útig tilos parkolni. Bejön az ember vidékről, átszállna tömegközlekedésre, de nem lehet. Lassan már Újpalotán is fizetni kell a parkolásért… Arról volt szó, hogy „a népé lesz Budapest”, hát nem így történt, hanem Karácsony Gergelyé most Budapest!
Na és hol van a sok parkolási pénz? Valahová elúszik. Valaki meggazdagszik ebből, de nem a főváros.”
Gabriella: „Már itt, a Bosnyák tér körül is fizetős a parkoló. A Lehel piacon legalább másfél órát ingyen parkolhatnak a vásárlók. Itt, Zuglóban sok nyugdíjas vásárló van, legalább nekik biztosíthatnák, hogy a bevásárlás idejére ingyen parkolhassanak.”
István: „Lassan már a futballpályát is parkolóórával fogják felszerelni! Akárhova megyek, fizetni kell, ez azért túlzás. Ráadásul ugyanaz a cég kapta meg a további órák kiépítésére a megbízást, amelyik eddig megkapta… tök véletlenül! Úgy látszik, hogy az elvtársaknak kell adnunk egy kis lóvét, megyek is, és beszórok egy kis aprót, hadd gazdagodjanak…”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.