5 tipp, amivel nem fogja a hűtője zabálni az áramot

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 12. 13:30
A rezsicsökkentés közepette számtalan olyan házi praktikát bevethetünk, amik minimális odafigyeléssel sok energiát megspórolnak számunkra. Most öt olyan tippet mutatunk be, amellyel nemcsak nem ítéljük halálra a hűtőgépünket, de az energiafogyasztását is a minimumon tartjuk.

Az energiaválság kellős közepén fontos, hogy a rezsicsökkentést mi magunk is elősegítsük, olyan tanácsokat megfogadva, amelyekkel nemcsak fontos kilowattórákat, hanem fontos összegeket is megtakaríthatunk.

Öt tipp a kevesebbet fogyasztó hűtőért

1. Használjuk ki a helyet!

Az üres hűtő is fogyasztja az áramot! Ha hűtőszekrényt vásárolunk, mérjük fel, mekkora helyre lesz benne szükségünk. A polcokat pedig úgy pakoljuk meg, hogy ne lépjük át azt a súlykorlátot, amennyit elbír a hűtőgép.

2. Ügyeljünk az elhelyezésre

A hűtőszekrény nem szereti sem a tűző napot, sem a közelében lévő tűzhelyet vagy fűtőtestet. Ugyanis ha kívülről meleg éri, több energiára van szüksége ahhoz, hogy belül fenntartsa a hideget.

hűtő, hűtőgép, konyha, illusztráció, Shutterstock
Nem mindegy, hová tesszük a hűtőt, és az sem, mennyire pakoljuk meg  Fotó: Shutterstock

3. Hűljön ki a meleg étel

A főtt ételeknél várjuk meg, amíg kihűl, mert ha melegen tesszük a hűtőbe, az sem az ételnek, sem a hűtőnek, sem a fogyasztásnak nem tesz jót.

4. Ne hagyjuk tárva-nyitva

Hányszor nyitogatjuk a hűtőajtót? Sokszor? Szokjunk le róla! Ilyenkor nemcsak azt nem tudjuk eldönteni, hogy mit együnk, de a gép légterébe meleg és nedves levegő kerül be, amit a szerkezetnek le
kell hűtenie. Ez pedig fokozott áramfelvétellel jár.

5. Nem árt egy kis törölgetés

Ahogy minden eszköz, úgy a hűtő is képes porosodni. Különösen igaz ez a hátsó, hűtőfolyadékot keringető rácsos részekre, amelyeket ha nem törölünk le legalább havi egyszer, akkor bizony a porréteg
miatt a fogyasztásunk meredeken emelkedhet!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.