A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 28 éves férfi ellen – olvasható a police.hu-n.
Mint írják, 2021. március 13-án 22 óra után Budapest XI. kerület, Sáfrány utca egyik házában lefekvéshez készülődött egy család, amikor zajokra lettek figyelmesek. Olyan hangokat hallottak, mintha kövekkel dobálták volna az épület falait és az ablakokat. A családapa éppen kinézett a gyerekszoba ablakán, amikor egy éles fájdalmat érzett a bal vállán.
A megsérült férfi kiabálni kezdett, hogy meglőtték, erre az épülettel szemben lévő házban lekapcsolták a villanyokat és az addig hangos buli lecsendesült.
A sértett azonnal hívta a rendőröket, akik megállapították, hogy a légfegyverből leadott lövések a szemben lévő udvar területéről származnak, ahol a bulit tartották. A férfinak nyolc napon belül gyógyuló hámsérülése keletkezett.
A légfegyver tulajdonosát, Sz. Rolandot elfogták, a kerületi rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A férfi elmondta, hogy italoztak és légpuskával lövöldöztek, de nem adtak le célzott lövéseket a szemközti házra.
A XI. Kerületi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészég részére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.