Ima

Nem adták be az életmentő inzulint a 8 éves kislánynak, inkább imádkoztak a szülők

Létrehozva: 2022.07.06.

A 8 éves kislány belehalt, hogy nem kapta meg az inzulint.

A rendőrség letartóztatta egy vallási csoport 12 tagját, miután meghalt egy cukorbeteg lány, akinek a szülei állítólag nem adták be az inzulint a kislánynak, hogy elvégezhessenek egy imarituálét.

Elizabeth Struhs január 7-én hunyt el Queenslandben, Ausztráliában, a rendőrség azt állítja, hogy az 1-es típusú cukorbetegség leküzdéséhez szükséges inzulint megvonták tőle. A jelentések szerint a szülők, Jason (50) és Kerrie (46), ahelyett, hogy gyógyszert adtak volna Elizabethnek, imákat és himnuszokat énekeltek a „The Saints” elszakadt keresztény gyülekezet 20 tagjával.

A Daily Mail szerint Elizabeth szülei több napig visszatartották az inzulint, mivel azt hitték, hogy „Isten meggyógyítja”. A szülők azt állítják, 14 ember döntött úgy, hogy megtagadják a kislánytól az inzulint. A kislány halála ügyében 6 hónapig nyomoztak, hogy mindenre fény derüljön. Ezek után tartóztattak le 12 embert.

A rendőrség azt állítja, hogy a házaspár „imarituálét” tartott hívőtársaival, énekeltek és gitároztak, miközben Elizabeth haldoklott. Még a mentőt is csak késve hívták, hogy be tudják fejezni az imádkozást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636513
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636513
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091060_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenettel hagyta hátra Magyarországot Rubint Réka és Schobert Norbi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány