Gyász

Fia közölte a lesújtó hírt: Elhunyt a magyar sportlegenda

Címkék
frissgyász

MTI

Létrehozva: 2022.07.29.

Elhunyt Szőke Péter sokszoros DK-játékos teniszező.

Forrás: Pexels

Hetvennégy éves korában elhunyt Szőke Péter sokszoros Davis Kupa-játékos magyar teniszező. Az 1983 óta Németországban élt sportember csütörtöki haláláról fia tájékoztatta pénteken az MTI-t. Szőke Viktor elmondta, hogy édesapja tavaly októberben autója mellett összeesett, agyi infarktusa volt, megműtötték, majd többször kórházi kezelésre szorult, mert jobb oldala lebénult és elvesztette beszédképességét.

Márciusban lakhelyén, Dinslakenben az általa és fiai által működtetett teniszklub melletti idősotthonba került. Állapota múlt csütörtökön romlott le hirtelen.

Szőke Péter - aki többek között Machán Róberttel, Baranyi Szabolccsal, Taróczy Balázzsal és Benyik Jánossal játszott együtt - 1967 és 1983 között 27 DK-összecsapáson szerepelt a magyar válogatottban. Legnagyobb sikerének azt tartotta - amint arról fia beszámolt -, hogy 1971-ben döntőt játszott a hamburgi tornán, illetve Taróczyval együtt legyőzték Paolo Bertolucci és a legjobbak között számon tartott Adriano Panatta párosát az 1978-as margitszigeti DK-összecsapáson, melyet a magyarok 4-1-re nyertek az olaszok ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146188_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603012
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban