Zene

A Virtuózok és a Hard Rock Hotel Budapest partnerségre lép, hogy ötcsillagos zenei élményt nyújtson

Létrehozva: 2022.07.04.

Hamarosan elkezdődnek a Virtuózok V4+ 2022-es évadának forgatásai, melynek központi szereplője a nemrégiben megnyílt Hard Rock Hotel Budapest lesz. A szálloda többek között biztosítja a Virtuózokban közreműködő sztároknak: Maestro Plácido Domingonak, HAUSER-nek, Matteo Bocellinek és Pablo Sainz Villegasnak, valamint a Virtuózok fiatal tehetségeinek pihenését, felkészülését.

Az együttműködésnek köszönhetően a Hard Rock Hotel Budapest július 10. és 23. között egyfajta közösségi térré alakul át. A kis virtuózok nem csak ugyanazt az ötcsillagos luxust és életérzést élhetik át, mint a zsűri tagjai és a mentorok, de folyamatosan próbálhatnak is a Hard Rock Hotel Budapest termeiben. A szervezők szeretnék, ha a Nagymező utcai épület a kultúra és a komolyzene fellegvára lenne erre az időszakra, s a zene szeretete összekötne mindenkit nemtől, kortól, zenei ízléstől függetlenül.

„Évről-évre azon dolgozunk, hogy a komolyzenét közelebb hozzuk az emberekhez oly módon, hogy fiatal tehetségeket ismertetünk meg a nagyközönséggel. Örömünkre szolgál, hogy 2022-ben új partnerünkkel, a Hard Rock Hotel Budapesttel azonnal megtaláltuk a közös hangot, a zene mindenen átívelő hangját, és együtt új szintre emelhetjük missziónkat. Neves, nemzetközileg elismert előadókkal, valamint műsorunk korábbi győzteseivel is találkozhat a közönség, emellett pedig a versenyzők és a világhírű zsűritagok, mentorok együtt is zenélhetnek, kötetlen és baráti hangulatban” - mondja Peller Mariann, a Virtuózok alapítója és producere.

„A Hard Rock Hotel Budapest életében központi helyet foglal el a zene, így célunk, hogy különleges zenei és vizuális élményt nyújtsunk mindenki számára. A klasszikus zene hosszú és színes múltra tekinthet vissza hazánkban, de a múlt neves zeneszerzőin és muzsikusain túl büszkék lehetünk a jelenre is. Hiszünk a zene és a tehetség erejében, így a Virtuózok Produkció számunkra tökéletes partner. Büszkék vagyunk rá, hogy ez idő alatt kizárólag a szállodában elérhető egyedi élményeket nyújtunk a helyi és nemzetközi közönség számára. Sessions éttermünkben erre az időszakra hangolt, dedikált fogások és italok várják az érdeklődőket” – hangsúlyozza Jakab Gábor szállodaigazgató.

Már javában zajlanak az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor nyolcadik évadának előkészületei, mely - az elmúlt két évhez hasonlóan - ezúttal is nemzetközi színtéren valósul meg. A Virtuózok Visegrádi Négyek+Szlovénia versenyzőinek részvételével zajló elődöntők és döntő a nyár folyamán elkezdődnek, melynek során a Virtuózok Produkció és a Hard Rock Hotel Budapest még színesebbé szeretné tenni a klasszikus zenélést.

A nagyközönség számára is elérhető programokról a Virtuózok és a Hard Rock Hotel weboldalán és közösségi média oldalain lehet majd tájékozódni.

A Virtuózokról

A 2014-ben elindított Virtuózok egyedülálló formátumú, a klasszikus fiatal tehetségek felfedezésére és zenei karrierjük további támogatására összpontosító műsor és mozgalom. 2020-ban indult útjára a Virtuózok V4+, mely a Visegrádi Négyek országai – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország -, valamint évente más vendégország fiatal klasszikus zenészei mérik össze tudásukat. 2022-ben a “Visegrádi Virtuózok+Szlovénia” kerül adásba minden résztvevő országban, így idén is akár 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományait, kultúráját, nevezetességeit. A Virtuózok az elmúlt években kiemelkedő magyar branddé és mozgalommá vált, melyhez olyan klasszikus zenei világsztárok is csatlakoztak, mint Plácido Domingo világhírű operaénekes, a tízmilliós rajongótáborral rendelkező csellista sztár, HAUSER, az ismert olasz énekes, Matteo Bocelli, Eugene Kohn amerikai karmester, Plácido Domingo Jr. dalszerző-énekes és Pablo Sainz Villega spanyol gitárművész.

A Hard Rock Hotel Budapest-ről

A vibráló Hard Rock Hotel Budapest március óta várja vendégeit a lánc első közép-európai szállodájában. A Nagymező utca és az Ó utca sarkán található ötcsillagos szálloda koncepciója, hogy igazi lifestyle hotelként teljes zenei és vizuális élményt nyújtson vendégeinek, csupán karnyújtásnyira a budapesti Broadway színes világától. A hotelbe belépve elkap minket a hamisíthatatlan Hard Rock Hotel életérzés, miközben többek között Lady Gaga, Nicki Minaj vagy Katy Perry fellépőruhái, Prince kabátja, Elton John cipője vagy Madonna évkönyve vesz minket körbe. Az élmény kihagyhatatlan állomása a város egyik legújabb étterme, a Sessions bisztró, ahol nemzetközi és klasszikus magyar fogásokkal indíthatjuk az estét, pénteken és szombaton pedig DJ pörgeti a lemezeket és gondoskodik a hangulatról. Június közepétől már a város felett koktélozva is átélhetjük a Hard Rock Hotel életérzést és élményt, ugyanis megnyílt a Roxy Rooftop Lounge, a hotel új, modern és elegáns tetőterasza Budapest szívében, ahol igazi kozmopolita élmény vár ránk, miközben a Szent István Bazilika, a Citadella és a Magyar Állami Operaház fényeivel a háttérben a legcoolabb lejátszási listák pörögnek, garantálva az igazi nyári rooftop élményt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713306308
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713306308
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123014_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akik mindent csak halogatnak: ez az 5 csillagjegy a leglustább mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte