A szókimondó stílusáról ismert véleményvezér, Jeszenszky Zsolt személyisége és csapata a garancia, hogy a műsor egyszerre lesz komoly és vicces, valamint minden, az adásban felmerülő téma nyíltan és merész tálalásban kerül majd terítékre. Az Antall-kormány egykori külügyminiszterének fia, aki 25 évet töltött a zeneiparban, önmagát többek között gasztromániákusként és Jézus-rajongóként is jellemzi, mára a jobboldal egyik legismertebb megmondóemberévé vált. Zsolt megnyilvánulásait a legnagyobb közösségi portálon közel ötvenötezer ember követi és a közéleti konferenciák, események gyakori szereplője és felszólalója.
A Politikai hobbista műsorral az alkotók célja az, hogy a közéleti kérdéseket a hír merev műfajától picit eltérően emészthetőbb, közérthetőbb, könnyedebb formában közvetítsék a nézőknek több nézőpontból is megvilágítva.
Jeszenszky Zsolt a műsor kapcsán elmondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy a kis csapatommal együtt ezentúl a HírTV nagyobb csapatát erősíthetem. És itt, ezennel meg is ígérem: minden káromkodásért megcsinálok majd öt fekvőtámaszt.”
„Nagyon örülünk Zsolt csatlakozásának, hogy a műsorát a HírTV-n folytatja. Érkezésével hiszünk abban, hogy televíziónk eddig is széles skálán mozgó, informatív tartalmai még további bővülnek. A heti rendszerességgel jelentkező műsor nézői nem csak informálódni, hanem szórakozni is tudnak majd. - nyilatkozta Gajdics Ottó, a HírTV tartalmi igazgatója.
A Politikai hobbista július 10-én, vasárnap 20.10-kor debütál a HírTV-n és azt követően minden vasárnap ugyanebben az időpontban lesz látható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.