Rettegés

Szökött pitont keresnek Budapesten

Létrehozva: 2022.06.09.

Egy Budapesten megszökött királypiton híre tartja rettegésben a VII. kerületi Damjanich utca környékén élőket. A gazdája szerint a Pitonka névre hallgató kígyó kézhez szokott, így teljesen ártalmatlan.

Egy királypiton elkóborlását plakátok hirdetik a budapesti Damjanich utcában: gazdái a járókelők segítségére számítanak a házi kedvenc megtalálását illetően. A tulajdonosok állítják: az 1 méteres hüllő nem jelent veszélyt sem az emberre, sem a háziállatokra, elvégre méregfoga nincs, támadás helyett pedig inkább csak összehúzza magát félelmében – ettől függetlenül az érintett társasház egyik lakója már a költözés gondolatával kokettál.

A május 27-én megszökött állat felkutatásának érdekében kihelyezett plakátok Pitonka tulajdonosainak elmondása szerint egy veszélyes állatok befogásával foglalkozó szakember ötletét dicsérik, melyet most nem minősítenénk – megtette helyettünk egy másik szakember.

Megrémültek a környéken lakók, amikor olvasták a hirdetést

– Az efféle felhívások szinte kizárólag pánikot keltenek, a kígyó ugyanis így sosem lesz meg, illetve csakis magától bújik majd elő – magyarázta Both Zoltán. Az állatbefogó szerint a kígyó vélhetően egy sötét, elszigetelt helyen bújhatott meg. – Minél szűkebb zugot talál, annál nagyobb biztonságban érzi magát, rémületében pedig nem az lesz az első dolga, hogy vadászon magának egy rágcsálót – fejtette ki a szakértő, hozzátéve, ezek a pitonok ilyen esetekben nem igazán foglalkoznak a táplálkozással, hiszen hosszú hónapokig kibírják élelem nélkül.

Pitonka gazdája és Both Zoltán mindenesetre egy véleményen vannak: mivel az állat teljesen veszélytelen, a rendőrségen, illetve más hatóságnál sem kellett bejelentést tenni az eltűnése miatt.

Both Zoltán szerint teljesen ártalmatlan állat a királypiton

– Ez az Afrikában őshonos faj olyannyira ártalmatlan, hogy még engedély sem kell a tartásához, ráadásul pár 10 ezer forintért már beszerezhető – mondta el a szakember.

Both szerint éppen ennek köszönhető, hogy sok esetben a szakmaiság látszatát sem keltő sufnituning terráriumokba kerülnek, melyek falának feszülve könnyen a szabadba szólíthatja őket az ösztön, elvégre ha nem is bánt, a piton is csak vadállat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713503411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713503411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze