Sokkoló dologra jött rá a kómából felébredő lány

Sokkoló dologra jött rá a kómából felébredő lány

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 10. 10:00
Bizarr történetet osztott meg egy fiatal lány TikTokon.

A 25 éves ausztrál Brie Duval négy éve élt barátjával Kanadában, amikor 2021. augusztus 29-én, egy barátaival töltött éjszaka után fejjel előre lezuhant egy parkolóházból. A nőt mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol traumás agysérüléssel és többszörös csonttöréssel lélegeztetőgépre kapcsolták.

A túlélésre mindössze 10 százalék esélye volt, de csodával határos módon javulni kezdett az állapota és négy hét elteltével felébredt a kómából.

Az emlékei azonban ekkor még nem tértek vissza, amnéziás volt, további két hónapnak kellett eltelnie, mire elkezdett visszaemlékezni a kómát megelőző életére. Amikor az orvosok kezébe adták a telefonját, beugrott neki, hogy négy éve együtt él egy férfival. Brie első dolga volt, hogy felhívja a párját, azonban amikor feloldotta a készüléket, felugrott egy üzenet egy idegen nőtől, amelyben tájékoztatta Briet, hogy a barátja már vele van kapcsolatban és össze is költöztek, továbbá megkérte, hogy ne vegye fel vele a kapcsolatot írja a New York Post.

„Amióta kórházban vagyok egy szót sem hallottam felőle, teljesen magamra hagyott” – mondta a nő, aki a kóma után még öt hónapot töltött kórházban. 

„Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt mentálisan. Próbálom feldolgozni a történteket, a balesetet, és a párkapcsolatom végét is” – mondta Brie. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.