Tragédia

Ki sem mer lépni az utcára, öngyilkosságtól féltik az óvodást a buszon felejtő sofőrt

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.06.10.

Módosítva: 2022.06.10.

Öngyilkosságtól féltik a tomajmonostorai óvodabusz sofőrjét. T. István vezette azt a járművet, amelynek órákra a fedélzetén felejtették a négyéves Inez Flórát, akit életveszélyes állapotban, helikopterrel szállítottak kórházba. A kislány édesanyja folyamatosan imádkozik, miközben azt kívánja, hogy a férfi és élje át azt a szenvedést, amit a gyermek.

Élet és halál között lebeg az a kislány, akit hosszú órákra az óvodabuszon felejtettek még kedden

Tomajmonostorán. A járat a környék településein reggelente begyűjti a gyerekeket, hogy elszállítsa az intézménybe, majd délután haza is vigye őket. Eddig tisztázatlan körülmények között senki nem vette észre, hogy Inez Flóra nem szállt le a járműről. A busz leparkolt, és vélhetően nagyon gyorsan felmelegedett a légtere. Ha a kislány meg is próbált segítségért kiabálni, azt senki nem hallotta. A fatális hiba csak akkor derült ki, amikor T. István buszvezető délután a kisbuszhoz ment.Azonnal értesítették a mentőket, akik sokáig küzdöttek Flóráért. Helikopterrel szállították a debreceni kórházba. Ott értük utol Kovács Esztert, az aggódó édesanyát.

Senkinek nem kívánom, hogy átélje, amit én, viszont a sofőrnek azt kívánom, hogy szenvedjen háromszor annyit, mint a kislányom. Azon a napon a buszon egyedül ő vigyázott a gyerekekre.Korábban egyébként nem ismertük, a múlt héten találkoztunk vele először. Szerintem helyettesített – fakadt ki a Borsnak Eszter.

Szerintem teljesen egyértelmű, hogy ő hibázott, remélem, meg is kapja a méltó büntetését. Most itt vagyok az élettársammal Inez Flóra mellett, és reménykedem. Még beszélni sem tudtunk a történtek óta a gyermekünkkel, mert nincs olyan állapotban. Ma alhatok először mellette – mondta tegnap délután, és hozzátette: Flóra nincs jobban, de az orvosok biztatják. A család belegondolni sem mer a legrosszabb lehetőségbe. A kislányt lapzártánkkor még altatásban tartották. Az életéért küzdöttek. 

Fotó: Bors - Órákig volt egyedül a bezárt buszban a gyermek, a járműben nagyjából 50 fok meleg volt

T. István, a szóban forgó busz Kunhegyesen élő vezetője házát megtaláltuk, de a férfi semmilyen jelzésre nem reagált. Vélhetően az épület falai között bujkált.

A felesége, Á. Judit egy köztiszteletben álló pedagógus. Engem is tanított. Csak jókat tudok mondani a házaspárról – mondta egy helybéli. Végül ifjabb T. Istvánnal, a sofőr fiával tudtunk beszélni a családból.

Az édesapámat nagyon megviselték a történtek. Külön kérték, hogy a vizsgálatok lezártáig senkinek se nyilatkozzunk, de egyébként sem rendelkezem a szörnyű esettel kapcsolatban elegendő információval – mondta a férfi. A felvetésre, hogy a család ismerősei szerint tartani lehet attól, hogy a sofőr kárt tesz magában, a fiú így válaszolt:

Egy ekkora tragédiát nem lehet könnyen feldolgozni. Megpróbálunk megfelelő segítséget szerezni, és természetesen mindannyian az édesapám mellett vagyunk – fejezte be ifj.T..

Beszéltünk az óvodába járó más gyermekek szüleivel is. Van. Aki kiveszi a kislányát az óvodából. Abban viszont mindannyian egyetértenek, hogy akármekkorát hibázott is a felelős, nem szándékosan okozta a bajt.
Fazekas Szabolcs, Tomajmonostora polgármestere nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni.

Fegyelmi vizsgálat és büntetőeljárás is indult az ügyben – mondta tömören, majd bontotta a vonalat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727659_auto_resized.png
origo.hu

Teljes az őrület Ukrajnában, elkezdték besorozni az amputált lábú férfiakat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22472_resized.jpg?avcount=1701474011
origo.hu

Meredező mellbimbókkal fotózták a Farm VIP bombázóját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16726854_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a botrány: rendőri intézkedés közben hunyt el egy ember Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727548_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi a jelentősége az első gyertyának az adventi koszorún, és miért olyan fontos?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16724958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo szerelme irigykedhet, nem ő a leggazdagabb focistafeleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16724007_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Igen ritka állatról sikerült felvételt készíteni a Börzsönyben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22474_resized.jpg?avcount=1701474011
origo.hu

Átlátszó ruhában mutogatja a mellbimbóját Kate Beckinsale - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727175_auto_resized.jpg
travelo.hu

Karácsony Málta szigetén a fényfestéstől az utcai koncertekig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22466_resized.jpg?avcount=1701474011
life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701474011
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727637_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény döntés: elhagyja az országot Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701474011
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/zgcizlcJDipS0v-Cyo3CGwRs8-k2QcpiEokqtrSdS3I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1YjQ4ZjdjZGRiMzRlYmFiMTlhMzVhYjg0OTk0Yzcy.jpg
Erőszak

Rettegésben tartják a mosonmagyaróvári bolt vásárlóit, egy anyára és kislányára is rátámadtak

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6Bqm7b6xIDFS0fHUO-HtGhNUSPt0LoRhpud4MvxSlfo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0NjU1OTkzNjQ5NjRlMGNhMmExYjVhNjA0ZjQzOTlm.jpg
Küzdelem

„Össze voltak nőve" – ikertestvérétől távol, sugárkezeléssel tölti a karácsonyt a 8 éves Bence