Segítség

Az életerős, mozgékony kisfiunkról kiderült, hogy súlyos beteg! – nagy bajban a kis Zoltán családja

Bors

Létrehozva: 2022.06.29.

A leukémiás kisfiú családja minden erejét a gyógyulásnak szenteli, de már semmijük sem maradt.

Forrás: Pexels

Levélben kért segítséget a család a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül: állandó igyekvésük ellenére újra és újra tragikus események árnyékolják be mindennapjaikat. A szomorú levél szerint, annak ellenére, hogy a pár mindent megtett, hogy önállóan boldoguljon, sorra érik őket a katasztrófák - írja az Egészségkalauz.

Családunk többször került olyan helyzetbe, hogy költöznünk kellett és lakhatásunk jelenleg is bizonytalan. 2021.12.28-án a jelenlegi tartózkodási helyünkön kigyulladt a szobai helység, az egész lakórész felújításra szorul. A támogató segítség ellenére nehezen tudtuk újra lakhatóvá tenni – kezdte a szívszorító sorokat az anyuka.

A levélből kiderült az is, hogy a pár négy gyermeket nevel, akik közül ketten tartós betegek. Egyiküknek súlyos bőrbetegsége van, másikuknak pedig lebénult a fél arca, ők bentlakásos iskolában tanulnak. Egy ideje rendeződni látszottak a gondjaik, mert az apuka talált magának tartós állást, anyagilag kezdtek egyenesbe jönni.

Ekkor azonban súlyos trauma rázta meg családunkat! Az addig életerős, mozgékony kisfiunkról kiderült, hogy súlyos betegségben szenved, csontvelő daganatot diagnosztizáltak nála – vallotta be az édesanya.

A kisfiú idén május óta kap kemoterápiás kezeléseket, de még fél évig folytatni fogják az orvosok a terápiát a gyógyulás reményében. Azonban mivel az édesanya a gyermekkel tart a megterhelő kezelésekre, az édesapa látja el az otthoni teendőket, ami miatt a nehezen szerzett állását ott kellett hagynia. Így a saját családi otthon álomképe ismét kezd szertefoszlani a család számára.

A családunk életében állandó a bizonytalanság, Zoltán egészségügyi állapota, a család rossz anyagi helyzete és a lakhatás problémája miatt is. Ezért kérjük, támogassák gyermekem gyógyulását, bármilyen segítséget szívesen fogadunk kilátástalan, rossz anyagi helyzetünk miatt! – kérte az anya levelében.

Az alapítványon keresztül lehet támogatni a családot, a felajánlott összegeket teljes egészében eljuttatnak számukra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433812
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140513_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433812
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433812
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az egész életem tönkrement!" - Megszólalt a sülysápi horrorbalesetet túlélő fiatal futárlány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni