Tavaly lemondtak róla az orvosok, most lottómilliomos lett az elszegényedett kereskedő

Tavaly lemondtak róla az orvosok, most lottómilliomos lett az elszegényedett kereskedő

lottó
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 06. 11:30
Az elszegényedett, nyugdíjas kereskedő tavaly még a villanyt sem tudta fizetni és majdnem belehalt a koronavírusba, most viszont végre rámosolygott a szerencse, és milliomos lett.

Nehéz éveket tudhat maga mögött a nyugdíjas walesi szénkereskedő, David John Price. A férfi keményen végigdolgozta az életét, kilenc éve a húgát, tavaly pedig imádott fiát vesztette el, nem sokkal később pedig elkapta a koronavírust, ami kis híján az életébe került: a férfi hetekig feküdt az intenzív osztályon, a vírus szövődményeként ugyanis vérmérgezést is kapott, rokonait már a legrosszabbra készítették fel: 

Felhívtak minket a kórházból, hogy búcsúzzunk el tőle. Mindannyian felkészültünk a legrosszabbra - idézte fel a szörnyű emlékeket a férfi szeretett unokahúga, Emma. David azonban túlélte a történteket, viszont a gazdasági helyzet miatt az anyagi helyzete kétségbeejtő lett, még a villanyszámlát is alig tudta kifizetni, a fűtéssel is spórolt a legkeményebb téli hónapokban: 

- Mindig keményen dolgoztam, de soha nem volt pénzem, a villanyórámat 20 fontonként töltöttem fel, és nagyon meg kellett gondolnom, mikor kapcsolom be a fűtést - mesélte a férfi a Mirrornak. 

Most azonban rámosolygott a szerencse, a brit, úgynevezett irányítószámlottón ugyanis kisorsolták a lakóhelyét, és 185 ezer fontot, azaz 85 millió forintot nyert. Mikor felhívták, el sem hitte: 

Azt hittem, csalásról van szó. Azt mondták, addig nem árulhatnak el többet, míg másnap ki nem nyitok egy bizonyos borítékot. Mikor másnap kimentem a levélért, az egész utca kint állt, a kezem pedig valósággal remegett, mikor kihúztam a borítékból a kártyát, főleg, miután megláttam a három nullát a szám után. bevallom, sírni kezdtem - mesélte David, aki együtt zokogott a meghatott utcabeliekkel és unokahúgával:

Mindannyian ott voltunk vele az utca két oldalán. Mikor kinyitotta a borítékot, egész idő alatt sírtam a meghatottságtól, be is kellett mennem. Nem hittem, hogy a mi környékünkön ilyesmi megtörténhet - tette hozzá Emma, utalva nagybátyja szerény lakására és a környékre. David a sok megpróbáltatás után végre anyagilag stabil életet élhet: 

El sem hiszem, hogy akár 200 fontot, vagy akár ezret is rátölthetek a villanyórámra, és soha többé nem kell gondolkoznom az összegen - őszintén szólva, hihetetlen érzés. Soha nem láttam még ennyi pénzt, és főleg nem gondoltam, hogy nekem lesz ennyim - vallotta be. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.