Botrány

Jobbik-botrány: 2 milliós fizetést ad élettársának Jakab Péter a parlamenti frakció pénzéből

2022. június 27. hétfő 08:55

A Metropol értesülése szerint a Jobbik frakciószabályzatának teljes átalakítását készíti elő a párt bukott elnöke. Már meg is született az erről szóló tervezet, ami teljhatalommal ruházza fel őt. Jakab, miközben a szexbotrányba keveredett Földi István elnökjelöltségét támogatva lényegében visszatérésre készül, a parlamenti frakció pénzügyi kereteit is teljes egészében meg akarja szerezni.

Az új szabályzat szerint a parlamenti képviselők pénzügyi keretei, az alkalmazottak bére felett ezután egyszemélyben Jakab Péter rendelkezik majd. Jakab ezzel évente 600 millió forintról dönthet majd. A Metropol forrásai szerint a frakciószabályzat átalakítása elsősorban azért sürgős neki, mert Jakab 2 milliós fizetést akar „kiszakítani” ebből a keretből leváltott kabinetfőnöke, Molnár Enikő számára – aki a kabinetfőnökség elvesztésével nyilvánvalóan eddigi pénzét is nélkülözni kénytelen.

Együtt élnek a szolgálati „munkalakásban”

Molnár Enikővel egyébként, és ezt már Jakab sem cáfolja, egy, az Országgyűlés által bérelt szolgálati lakásban élnek együtt Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában.

Jakab és a mamuszos Főtitkárnő a „munkalakás” előtt az egyik reggel

De más területeken is teljhatalmat akar a frakció irányításában a lemondásra kényszerült pártelnök, aki nyilvánvalóan a képviselőcsoport feletti uralom bebiztosítására törekszik. Az új szervezeti és működési szabályzat szerint már nem lehetne őt egyszerű többséggel elmozdítani, ehhez a képviselők kétharmadára lesz majd szükség.

Minden pénz fölött Jakab rendelkezik

Az új frakciószabályzat szerint minden pénz fölött Jakab Péter rendelkezik majd, egy statisztaszerepre kényszerülő „frakcióelnökség” élén. Azt foglalkoztat és attól válik meg akitől csak akar, övé a döntési jog a képviselők minden alkalmazottakra, szakértőkre fordítható kerete felett. Így nyílik lehetősége arra is, hogy élettársának megadhassa a nettó 2 milliós fizetést.

Visszaszerezné a hatalmat, a szexbotrány gyanúsítottja mögé bújva

A lemondott pártelnök emellett minden energiáját a Jobbik vezetése feletti hatalom visszaszerzésére fordítja. A szexbotrány gyanúsítottja, a kamu alapszervezetek tucatjainak létrehozója, Földi István mögé bújva akarja visszaszerezni az elnöki hatalmat.

Az erről szóló felhívást a napokban minden egyes szimpatizánsuk telefonjára eljuttatták.

Az elmúlt hétvégén is együtt kampányoltak Kelet-Magyarországon a hozzájuk csatlakozott hírhedt antiszemita jobbikossal, a „tetűcsúszdás” Bíró Lászlóval együtt. A hozzájuk hű helyi pártaktivistákat Földi István kocsordi kertjében Jakab Péter győzködte a Jakab-Földi páros nagyszerűségéről.
 

Jakab Péter a jobbikos szexbotrány gyanúsítottját, Földi Istvánt tenné meg elnöknek
Jakab Péter és Földi István véd- és dacszövetségben tervezik jobbikos jövőjüket
A kép közepén a zsidókat „tetűcsúszdásoknak” gúnyoló Jakab-szövetséges Bíró László

A rövidesen 2 milliós fizetéssel jutalmazott élettárs, Molnár Enikő is kiveszi a részét a kampányból. Jakab Péterrel együtt személyesen győzködik az aktivistákat arról, hogy a szexbotrány főhőse legyen a Jobbik új elnöke.

Jakab és a mamuszos „Főtitkárnő” együtt győzködik vidéken az aktivistákat
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Titokzatos versenyautó a cseh sztrádán, keresik a rendőrök a Schumacher-rajongó sofőrt - videó

vg.hu

Itt az oroszok gránátvető robotkutyája - videó

borsonline.hu

Hátborzongató jóslattal állt elő az új Baba Vanga: ez vár még ránk 2022-ben

mandiner.hu

Az oroszok lelőtték Ukrajna legjobb pilótáját

ripost.hu

Brutális fotók: Súlyosan bántalmazták Gáspár Győző kamuszeretőjét

vg.hu

Végérvényesen eldőlt: Magyarország az autóipari forradalom élvonalában

mandiner.hu

Ezek lesznek az emberiség utolsó szelfijei

travelo.hu

Olyan alacsony a Duna vízszintje, hogy előbukkant az Ínség-szikla

borsonline.hu

„Börtönbe is zárhatnak, akkor is bebizonyítom” - újabb fejlemények Babicsek Bernát tragédiájáról

origo.hu

Exkluzív dokumentumfilm sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

borsonline.hu

Nincs menekvés: a teljes országra kiadták a riasztást a meteorológusok

borsonline.hu

Így vesznek végső búcsút Leblanc Győző feleségétől

További cikkek

Rezsi

Rezsicsökkentés: így spórolhatnak a feltöltőkártyás áramvásárlók

Dráma

Harmadik születésnapján derült ki a tündéri kislányról, hogy halálos beteg