Gyurik Krisztina 2013. szeptember 25-én elment futni Soroksáron. A férje és a kisfia sokáig várta haza, hiába. Kardos Lajos, az asszony férje egy idő után gyanút fogott, hiszen a felesége mindig megbízható családanya volt. A férfi és a gyermeke ezért a nő keresésére indult, és közben értesítették a rendőrséget is. Az egyenruhások nem sokkal később, a család házától nem messze megtalálták Krisztina holttestét. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az édesanyát meggyilkolták. A nyomozók ugyan azonnal megkezdték a munkát az elkövető felkutatására, ám öt évig a sötétben tapogatóztak. 2018-ban viszont egyezést találtak az akkor éppen börtönben ülő R. Szilveszter DNS-e, illetve a helyszínen talált anyagmaradványok között. A férfi három évig hallgatott, aztán egy, a bírósághoz címzett levélben tett vallomást. Azt írta, hogy valóban találkozott a már halott Krisztinával, de a nő halálát nem ő okozta. Első fokon életfogytiglani büntetésre ítélték.
A tegnapi tárgyaláson megjelent Krisztina édesanyja. A gyilkos gonoszul az arcába vigyorgott, majd elment mellette. R. az utolsó szó jogán ismét elmondta, hogy nem ő oltotta ki Krisztina életét, csupán a testét fordította meg. Nem sokkal később a bíróság kihirdette a már jogerős ítéletet: R. Szilvesztert életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtják, és legkorábban 40 év letöltése után bocsátható szabadlábra.
A Bors telefon érte utol Kardos Lajost, a futónő férjét:
- Az ítéletről most értesültem önöktől. Kevés! Ez a férfi a legszigorúbb büntetést érdemelné. Ehhez képest a 40 év kifejezetten enyhe ítélet. Soha nem kért tőlem bocsánatot, a gyilkosságot pedig mindvégig tagadta. Ez felháborító – mondta Krisztina egykori házastársa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.