Tragédia: 30 éves nő a hétvégi vihar halálos áldozata

Tragédia: 30 éves nő a hétvégi vihar halálos áldozata

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 05. 13:55
Egy embert meghalt és 15-en súlyosan megsérültek a Franciaországot vasárnap virradóra sújtó heves viharokban, amelyek hatása a Météo-France meteorológiai szolgálat szerint a nap folyamán már csökkenőben volt.
MTI

A normandiai Rouenban harminc év körüli nőt sodortak el az áradások, majd gépkocsi alá szorulva vesztette életét - közölte a helyi önkormányzat.

Gérald Darmanin belügyminiszter vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta: a viharos időjárásnak 15 súlyos sérültje van, köztük egy 13 éves fiú, akinek az állapota válságos.        

A belügyminiszter kiemelte: húsz év óta először fordult elő, hogy az országnak ilyen jelentős területén egyszerre több vihar is kitört. Az anyagi károk közül megemlített egy hidat a nyugat-franciaországi Mayenne megyében, és bortermelő vidékeket az ország délnyugati részén.

A viharos időjárás szombat délutántól a 100-ból 65 megyét érintett, vasárnap 15 ezer háztartásban nem volt áramszolgáltatás. Helyenként a szél óránkénti sebessége elérte a 100 kilométert, az ország délnyugati részén pedig több centiméteres jégdarabok hullottak az égből, köztük a világhírű francia brandy, az Armagnac szőlővidékein.

Helyi termelők az AFP francia hírügynökségnek elmondták: 4-5 ezer hektárra becsülik a vihar által sújtott szőlőterületet, és több tízezer hektárnyi termőterületet is érintenek a viharkárok.

A Météo-France az ország jelentős részében vasárnap feloldotta a viharjelzést, már csak 25 északkeleti megyében lehet esőzésekre számítani.

A villámlásokról az egész ország területen készültek felvételek, amatőrfotósok a közösségi oldalakra olyan fotókat is feltöltöttek, amelyeken jól látszik, ahogyan a párizsi Eiffel-toronyba belecsap a villám.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.