Miskolc

25 hetes terhes kismamát akart megerőszakolni egy katona Miskolcon - Hiába kiabált, senki sem segített a várandós nőnek

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 23. 10:00
Egyenruhás szervhez tartozó férfi próbált meg megerőszakolni egy 30 éves, várandós nőt Miskolcon, az avasi lakótelep közelében. A Bors megtalálta Zsuzsa férjét, aki elmondta: könnyen lehet, hogy csakis a felesége lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia, és a kismama érintetlen maradt.

Dávid és felesége boldogan várják az első gyermeküket. Egy ideje már azt is tudják, hogy a 25 hetes magzat fiú. Hétfő délután kis híján tragédia történt, ugyanis információink szerint egy katona megpróbálta megerőszakolni az asszonyt. A Bors elérte a sértett férjét. Azt kérte, a feleségét nevezzük Zsuzsának.

– Napok elteltével sokat javult a feleségem lelki állapota, de az eset közben természetesen sokkot kapott. Valószínűsítem, hogy soha nem fog nyomtalanul elmúlni, és bízunk abban, hogy a stressz nem megy át a kisbabánkra. Az eset után természetesen azonnal bementünk a kórházba, ahol megállapították, hogy a gyerek és Zsuzsa is egészséges – mondta lapunknak Dávid.

Az asszony a miskolci Avasnál található Kálvária lépcsősoron indult felfelé a munkából hazafelé sietve fényes nappal. Ott támadt rá az idegen, aki a láthatóan áldott állapotba levő kismamát berángatta egy bokorba és a földre teperte, majd az alsótestét lemeztelenítette és a nemi szervét fogdosta.

– Hiába mondta el neki a feleségem háromszor is, hogy gyermeket vár, nem hátrált. Zsuzsa segítségért kiáltott, de senki sem reagált rá, pedig egy ember még el is ment mellettük. Bízunk benne, hogy nem a közöny vezette tovább az útján, csupán nem hallotta a feleségem jajveszékelését a fülében hangosan szóló zenétől – fakadt ki Dávid.

Zsuzsának nagy nehezen sikerült elővennie a telefonját. Azonnal tárcsázta a segélyhívó központ számát, amit a támadó is észrevett. Mikor a kismama bemondta a helyszínt, a férfi a mobillal együtt elmenekült. A rendőrök órákkal később elfogták.

– Ez a rohadék egy mukkot sem szólt Zsuzsához, biztos azért, hogy később ne legyen a hangja alapján felismerhető. Végül semmiféle tényleges szexuális cselekmény nem valósult meg. A feleségem horzsolásokat szenvedett, és mivel a dulakodás közben elvesztette a cipőjét, mezítláb volt kénytelen menekülni, így a talpa is megsérült – fejezte be Dávid. 

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Kovács Katalin, a szervezet szóvivője megerősítette, hogy az elkövető a hatáskörükbe tartozó személy, ami azt jelenti, hogy valamelyik egyenruhás testület tagja. 

A gyanúsított panaszt tett az eljárás ellen, az ügyészség pedig indítványozta a letartóztatását – mondta lapunknak a szóvivő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.