Ukrajna

Utcáról rabolnak el civileket az orosz katonák, hogy fagyasztóba zárják őket?

Létrehozva: 2022.05.12.

Egészen döbbenetes jelentés látott napvilágot.

Február 24. óta tart Ukrajna inváziója, az orosz katonák kegyetlen tetteiről pedig az első pillanattól kezdve érkeznek hírek. Persze minden információhoz hozzá kell tenni: a hitelességüket nehéz ellenőrizni jelen körülmények között, az azonban kétségtelen, hogy különböző források is hasonló borzalmakról számolnak be.

A most napvilágot látott kijelentések egészen döbbenetesek: az ukrán belügyminisztérium (egy helyi jogvédő szervezet, az MIPL jelentései alapján) úgy véli, hogy az oroszok számos ukrán civilt raboltak el és tartanak fogva Oroszországban és Fehéroroszországban. A rabokat kihallgatják és kínozzák, állítólag sokukat nem működő fagyasztókamrákba zárva tartották, mielőtt külföldre vitték volna. Úgy vélik, javarészt Hostomel, Irpiny és Bucsa településekről ragadtak el lakosokat, egyeseket kimenekítés címén, míg másokat nyílt erőszakkal.

Egy ilyen szörnyűséget átélt férfi, Oleg az MIPL-nek arról beszélt: egy reptér környékén tartották őket, lekötözött szemmel. Ezt követően (továbbra is bekötött szemmel) katonai járművekben máshová szállították őt, a családját és más civileket is, ahol nem működő fagyasztókamrákat neveztek ki ideiglenes cellaként számukra. Elmondta: egyeseket az utcán vették őrizete az orosz katonák, másokat a saját otthonukban vagy épp óvóhelyeken. Oleget ezt követően Fehéroroszországba szállították, ahol az egyik cellatársa, egy Szergej nevű férfi bele is halt a fogságba – írja a Daily Star.

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/JrsPJQxazTVeUToNBAKB9nedwcBxqcLezRgOlI4ozJQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2YWU2N2JkY2UzMTQ4YWVhZjRjMzU3Zjk0YWY1MDQ2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Lehallgatták egy orosz katona telefonbeszélgetését: sokkoló, miket mondott

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze