Az e-rollereket segédmotor-kerékpárként kell kezelni a jog szerint, amíg nem készül el egy jogszabály ezekre az eszközökre vonatkozólag – ezt Pintér Sándor belügyminiszter jelentette be még 2019-ben. Jelenleg tehát az e-rollerekkel sem járdán, sem zebrán nem lenne szabad közlekedni, ráadásul az utazóknak bukósisakot kéne hordaniuk, és rendelkezniük kellene jogosítvánnyal. A jelenleg érvényben lévő KRESZ szerint az e-rollerek joghézagba tartoznak, ugyanis nincs még konkrét KRESZ-szabályozás a használatukra.
A Lime elektromosroller-bérlő applikáció az alkalmazás elindítása előtt megkérdezi, hogy a használója elmúlt-e 18 éves, és van-e jogosítványa. Ezek után hogyha valakit ittasan, vagy jogosítvány nélkül állítanak meg rendőrök e-rollerrel, jogosan büntetik meg a segédmotoros-kerékpárokra vonatkozó szabályok szerint. A Metropol tavaly beszámolt róla, hogy egy férfit a rendőrök 100 ezer forintos bírsággal sújtottak, ugyanis ittasan, jogsi nélkül e-rollerezett.
Tavaly decemberben jelentette be a Fővárosi Önkormányzat, hogy a városszerte széthagyott és eldobált e-rollerek miatt több száz mikromobilitási pontot hoznak létre Budapesten, ahol jogszerűen lehetne parkoltatni az eszközöket. Ez részben már megvalósult, igaz néha nem a legszerencsésebb helyeken, autóparkolókat, rokkantaknak fenntartott helyeket megszüntetve. Július 1-jétől minden nem rollerparkolókban elhelyezett járgány miatt többezres bírságra számíthat az üzemeltető cég – ezt pedig továbbháríthatja a bérlőkre. Az e-rollerek miatt hamarosan KRESZ-módosítás is várható.
A közelmúltban járt körbe a sajtóban az a 2020-ban készült videó, amin egy 20 éves férfit halára gázolt egy busz a XI. kerületi Fehérvári úton. A fiatal egy közösségi használatú e-rollerrel közlekedett, azonban a vele párhuzamosan haladó busz jobbra kanyarodva keresztezte az útját. Az egyébként szabályosan haladó rolleres már nem tudott megállni, és a jármű alá csúszott. Lapunknak egy 20 éven keresztül buszvezetőként dolgozó olvasónk elmondta: a sofőrülésből nehezebb észrevenni egy jobb oldalon, a busz mellett érkező rollerest, mint egy biciklist. Ráadásul léteznek olyan nagy teljesítményű rollerek is, amelyekkel 70-80 km/órás sebességgel is lehet száguldani. A kis méretű kerekük miatt azonban egy úthiba végzetes baleset okozója lehet.
Hétfőn együttműködési megállapodást kötött Budapest belvárosi kerülete a két legnagyobb rollermegosztóval is. A Belváros-Lipótváros Önkormányzatának közleménye szerint az alábbi szabályok lesznek érvényesek a kerületben az elektromos rollerek használatára:
Világszerte egyre nagyobb gondot okoznak az elektromos rollerek. Tavaly júniusban bejárta a világsajtót, amikor egy elektromos rolleres Manhattanben elütötte a 65 éves Lisa Banes-t, a Koktél és a Holtodiglan színésznőjét, aki belehalt a fejsérülésébe. A franciaországi Axa Biztosító által 2020 végén készített felmérése szerint a megkérdezett 237 e-rolleres 78%-a bevallotta, hogy közlekedés közben szokott mobiltelefonon beszélgetni, esetleg Messenger-üzenetet vagy SMS-t küldeni. A kutatás szerint a rolleresek 79%-a szabálytalanul a járdán halad, 68 százalékuk nem viseli a kötelező sisakot, 66%-uk pedig nem áll meg, ha a közlekedési lámpa zöldről sárgára vált.
(Metropol)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.