Tündérszépek 2022

Szabó Evelin: A barátnőm nevezett be a tudtom nélkül

Létrehozva: 2022.05.19.

A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjfélig!

Név: Szabó Evelin
Lakhely: Sajószentpéteren
Életkor: 23
Magasság: 167 cm

Csillagjegy: Oroszlán
Kedvenc étel: cézár saláta 
Kedvenc ital: baracklé 
Kedvenc zene: nincs 
Kedvenc parfüm: Carolina Herrera Good Girl 

Szabó Evelin vagyok, 23 éves és Sajószentpéteren élek. A Miskolci Magister Gimnáziumban folytattam tanulmányokat. Jelenleg Miskolcon a Tropicana Casinoban dolgozom hostesként, mellette lakberendezőnek tanulok és már csak vizsgáznom kell. A következő projektem a divattal kapcsolatos, elkezdenék egy divattervező sulit. Jó dolog látni, hogy azt viselik az emberek, amit én terveztem. Elegáns ruhákban gondolkodom.

6 éves koromtól 12 évig táncoltam, balettet és társastáncot. Gimnáziumba színházi táncosnak jelentkeztem és akkor abba kellett hagynom az egyesületi táncot. Azzal a végzettséggel lehetett volna színházban elhelyezkedni, vagy tánctári szakra menni, de az utolsó évben új utat választottam. 

A Tündérszépekre a barátnőm nevezett be a tudtom nélkül, akinél sok képem volt. Amikor kaptam egy e-mailt, hogy mehetek a fotózásra, akkor derült ki a turpisság. Amikor onnan hazamentem, akkor köszöntem meg a barátnőmnek, hogy helyettem döntött, és utána meséltem el a szüleimnek. Korábban több amatőr fotózáson is részt vettem és voltam egy ügynökségnél is, de az kamu volt, és el is ment akkor ettől a kedvem. 

A döntőbe jutásomat a barátaimtól tudtam meg, akik megláttak a hírt az újságban. Remélem, sok új kapu nyílik meg ezzel, mert vonz a média és a szépségipar. Nagyon maximalista vagyok, önkritikus magammal szemben, de a hajam és a szemeim nagyon tetszenek. Sminkelni csak alkalmilag szoktam. Öltözetben a laza eleganciát képviselem, és nagyon szeretem a magassarkú cipőket. Jó genetikát örököltem az édesanyámtól, az alakomra nem kell különösebben odafigyelnem, de nem eszek húst, nem iszom tejet és a tojásra allergiás vagyok, így ez még könnyebb. 

Ki legyen a Tündérszépek 2022 közönségdíjasa? Ide kattintva szavazhatsz!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730297_auto_resized.jpg
origo.hu

Így ölelgeti egymást Tóth Andi és a TV2 legújabb sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22528_resized.jpg?avcount=1701602413
origo.hu

Kijev polgármestere megtámadta az őrjöngő Zelenszkijt, puccs jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731770_auto_resized.png
metropol.hu

Érkezik a mínusz 11 fok, ekkor várható havazás a következő napokban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16732383_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Pornográf hangok zavarták meg a szombat esti EURO 2024 sorsolását - jelentkezett az elkövető + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731674_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16732328_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem mindennapi látvány: a kifutópályához fagyott egy repülőgép + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22534_resized.jpg?avcount=1701602413
origo.hu

Így fogták el a muszlim terroristát Párizsban (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16732391_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnal nyisd ki az Aldi szórólapját, meglepetés kupon van benne: csak hét napig beváltható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701602413
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A közöttük lévő szeretet múlhatatlan: zokogva borult Krausz Gábor nyakába Tóth Vera

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701602413
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/Di4sM3kPh5GQdsnCdPrOl2rg7LV0cAThCahBP9Ck91k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0Yzk5NTU1MzVlNTRiOTk5NGMxNDc4ZTVlZjdkY2Yz.jpg
Háztűz

„Remegtem és zokogtam, hogy mi lesz most velünk" – csak a csodának köszönhető, hogy nem robbant fel Flóráék háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot