Baleset

„Öt hónappal azután, hogy elkezdett járni, eltörtem a lábát” - Durva sérülést szenvedett a játszótéren egy 18 hónapos kisfiú

Létrehozva: 2022.05.20.

Egy vidám napnak indult, kórház lett a vége.

Jó szórakozásnak tűnik lecsúszni a játszótéri csúszdán ölünkben az egy-két éves gyerekünkkel. A legtöbben nem is gondolják, milyen veszélyeknek teszik így ki a kicsit. Egy amerikai anya, Jean Instagram-posztjában osztotta meg, hogy a kisfiának eltört a lába a közös csúszás miatt, ezért szeretné minnél több szülő figyelmét felhívni, hogy ne kövessék el ezt a hibát.

A fiatal édesanyának sejtése sem volt, hogy milyen veszélynek teszi ki 18 hónapos kisfiát, és a vidám együtt töltött idő helyett a kórházba kötnek ki. 

„Itt vagyok, egy 18 hónapos egészséges kisfiú anyukája, és azt gondoltam, milyen jó dolog lesz együtt lecsúszni. Tévedtem, és életre megtanultam. Öt hónappal azután, hogy elkezdett járni, eltörtem a lábát, ez szörnyű érzés” nyilatkozta az anya.

 Jean ezért megosztott egy videót, és szeretné felhívni a figyelmet, hogy más szülő ne essen ebbe a hibába. 

Nem ez az egyetlen veszélyforrása a játszóterezésnek. Egy-egy szép nyári nap végeztével gyakran nehéz szabad ágyat kapni a gyermektraumatológiai osztályokon. A leggyakoribb baleseti típusok a csonttörés, az agyrázkódás és egyéb fejsérülések, a ficam, a zúzódás és a belső sérülések. Ha egy gyerek megcsúszik a mászókán, akár több métert is zuhanhat, esés közben pedig a játék egyéb kemény alkarészeibe üti bele magát. Egy beszoruló kapucninak vagy madzagnak pedig akár tragikus végkifejlete is lehet.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16978913_auto_resized.jpg
origo.hu

Nemcsak fájdalmas ez a sokakat érintő betegség, van egy sokkal borzalmasabb hatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16978552_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a szakításról a párjánál 20 évvel idősebb magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979906_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor: Az európai parlamenti választást meg tudjuk és meg is fogjuk nyerni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979245_auto_resized.png
metropol.hu

Elképesztő hasonlóság: megmutatta ritkán látott fiát a magyar színész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16975757_auto_resized.jpg
vg.hu

Adómentes lett, több emberhez juthat el a Richter csúcsgyógyszere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25231_resized.jpg?avcount=1708559412
origo.hu

Ezek a fiatal, gyönyörű lányok elképesztően veszélyesek - milliókat szereztek meg az áldozataiktól - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979476_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nincs késéleződ, de csorba a penge? Így élezheted meg a kést egy bögre alján - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16978244_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabi is meglépi, amit Tóth Andi - hivatalosan is bejelentették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16972974_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hatalmas az öröm! Megszületett a TV2 sztárjának első gyermeke – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708559412
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16979995_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyot koppantak Szoboszlaiék, most hogyan tovább?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/DF6WICdCYpYg899A9vPruYZuh6MGQ6TfJwypq2rvUbI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3MTY5ZmVjM2JiODQ4NjE4N2QyMzAyODJkZWE4OWFl.jpg
Bűncselekmény

Megúszta a börtönt az anyagyilkos zuglói rém - itt tölti most a napjait Tibor

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/r1ISzKNvFtZSrSyKfJtN8S6Od6VCmgySR-pkrUrAgI0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0M2MxMjRkZTg5NzRlY2JhZjEzMTVjMzA4OGE4OGQ4.jpg
Üzenet

Orbán Viktor fontos üzenetet küldött a magyaroknak