Csoda

Ledöbbentek az orvosok: magát gyógyította meg a 7 éves vak lány

Bors

Létrehozva: 2022.05.23.

Nemcsak a látását nyerte vissza a bátor leányzó, de osztályelsőként végzett az iskolájában.

Forrás: Twitter

Egy vak lány elképesztő módon kigyógyította magát egy élethosszig tartó agyi betegségből. Még az orvosokat is meglepte csodával felérő gyógyulása.

Az egész azzal kezdődött, amikor egy erős megfázás miatt vörösek lettek a szemei. Mindössze néhány hónapos volt, amikor megvakult. Nem sokkal később a feje elkezdett megduzzadni. Nyolc hónapos korában vízfejűséggel diagnosztizálták. Jól lehet valamennyire tudták csillapítani a fájdalmát és csökkenteni a folyadékgyülemet, az agya maradandó károsodást szenvedett.

Fotó: Pixabay

- Szörnyű volt. A nyomásnak az agyban nullának kellene lennie, egy rossz migrén esetén pedig ötnek, Evie-nek pedig 32 és még magasabb volt, amikor megmérték. Meg is halhatott volna. Amikor kijött a műtőből, az orvos azt mondta szerencse, hogy akkor bevittem. Teljesen összetörtem  - emlékezett vissza a legrosszabb pillanatokra az anyukája.

Amy (28) attól rettegett, hogy lánya soha nem fog megtanulni járni és beszélni. Egy sor műtéten esett át Evie, többek között tűket szúrtak a koponyájába. Aztán minden esélyére rácáfolva visszanyerte a látását, sőt rejtélyes módon a vízfejűsége is megszűnt.

Csodálatos gyógyulása után azonban Evie-nek visszatért a fejfájása. Az orvosok megdöbbenve jöttek rá, hogy azért, mert már nem volt szüksége a söntre. Így egy kockázatos eljárás során eltávolították a kislány fejéből az eszközt.

- Az orvos nem tudta elhinni, azt gondolták néhány évente kórházba kerül majd, hogy cseréljék a söntöket. De kiderült, hogy valahogy meggyógyította magát! Ő egy csodálatos kislány, és annyira bátor. Evie fenomenális. Nagyon büszkék vagyunk rá – mesélte boldogan a főállású édesanya, aki lánya mellett két fiára is vigyázz.

Evie nemrég a szemüvegét is elhagyhatta, még tanárait is lenyűgözte a fejlődése. A hétéves Evie-Mae Geurtson most osztályelső lett. Teljesen egészséges lett, és csak hathavonta kell szemészeti vizsgálatokra járnia, hogy nyomon kövessék a fejlődését.

(VIA)
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730056_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország bejelentette a válaszcsapást, emiatt törhet ki a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22516_resized.jpg?avcount=1701545422
origo.hu

Ezekkel a csapatokkal már biztos játszik a magyar válogatott az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kövesse élőben az Eb-sorsolást a Mandineren!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729561_auto_resized.jpg
ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729754_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megszűnt a Parászka Boróka vádjai alapján indult büntetőeljárás – most őt perelik majd rágalmazásért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22508_resized.jpg?avcount=1701545422
origo.hu

Őrjítően szexi, átlátszó fehérneműben Vasvári Vivien - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727614_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 pikáns kolbászos recept, amit idén télen ki kell próbálnod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Éjjel szóltak nekünk" – gyilkosság áldozata lett Nagy Melanie eltűnt rokona

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701545422
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701545422
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7OXLyc-LnrUlNPY01EOlwxQMHVNyQYDxBVPUZdddkxE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Tragédia

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"