Brutális

Kegyetlenül kivégezte a 5 éves kisfiát, majd holtesttét a csomagtartóba rejtette

Létrehozva: 2022.05.28.

Egy nő megölte gyermekét, a holttestet pedig az autója csomagtartójába rejtette.

Forrás: pexels

A hatéves fia meggyilkolásával vádolt anya a gyilkosság előtt állítólag egy lőtéren gyakorolt az újonnan vásárolt fegyverével 

A 28 éves Julissa Angelica Genrich Thaler egy barátja szerint az utóbbi időben komoly érdeklődést mutatott a fegyverhasználat iránt. Március közepén vásárolt egy puskát, amivel egy lőtéren gyakorolt. A rendőrök pénteken állítottak meg a nőt Minneapolis külvárosában, miután az autójának az egyik hátsó ablaka be volt törve. A járműben találtak egy elhasznált sörétes puskalövedéket, Thaler keze pedig véres volt. Lefoglalták a járművet, a nőt azonban elengedték.

Később a lefoglalt jármű átvizsgálásakor megtalálták a kisfiú holttestét, és egy fegyvert. 

A rendőrök letartóztatták Thalert, akinek hajában is vért találtak. Thaler és a kisfiú édesapja harcoltak a gyermek felügyeleti jogáért. A gyermek másfél évig nevelőszülőknél élt. A teljes gyermekfelügyeleti jogot az anya május elején visszakapta.

A bíróság kétmillió dollárban állapította meg az anya óvadékát. 

(VIA) 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752173_auto_resized.jpg
origo.hu

Új életet kezdett Krausz Gábor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22745_resized.jpg?avcount=1702071311
origo.hu

Figyelmeztetést adtak ki: veszélyben vannak a macskatartók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt a várt fordulat az eltűnt kis Maddie ügyében: hamarosan lezárulhat az ügy

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753774_auto_resized.png
hirtv.hu

Előzetes a Karikó Katalinnal készült exkluzív interjúból + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753191_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszanyalt a fagyi: Meghan mindent elveszített

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753752_auto_resized.png
hirtv.hu

Korszakalkotó magyar fejlesztésű járművet mutattak be a dubaji klímacsúcson + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22749_resized.jpg?avcount=1702071311
origo.hu

A kandalló előtt tette ki hatalmas melleit Baukó Éva - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751321_auto_resized.jpg
astronet.hu

A hétvége horoszkópja 2023. december 9-10.: törékeny béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751635_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyot drágul az ásványvíz januártól: mutatjuk, mire figyeljenek a szemfülesek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702071311
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702071311
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702071311
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/q4woCuWedm_6KhzC3DgPEOTlTf82FceuRPrrJvqh4o4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE5YmRiNzdkNzczZDRlNzg5YTY1Nzc2MDZlMGUwYWM5.jpg
Aktuális

Eltűnt a mozgáskorlátozott János – fiának különös tippje van, hol lehet