Kegyetlen

Kegyetlen: Gyermekei szeme láttára verte agyon feleségét a válogatott focista

Létrehozva: 2022.05.10.

Módosítva: 2022.05.11.

A pár 2019-ben házasodott össze.

Forrás: pexels

Őrizetbe vették Robert Pevec labdarúgót, miután a felesége, Sabina Pevec belehalt azokba a az ütések okozta sérülésekbe, amelyet a férje okozott neki.

„A 38 éves férfi, akinek a bíróság megtiltotta, hogy a 33 éves felesége közelébe menjen, megjelent a nő házának ajtaja előtt, és megpróbálta megölni a feleségét. A helyszínre érkező rendőrök azonnal őrizetbe vették a gyanúsítottat, a sérült személyt pedig megpróbálták elsősegélyben részesíteni, majd a nőt a Slovenj Gradec-i kórházban szállították, az életét azonban már nem tudták megmenteni” – áll a szlovén rendőrség közleményében. A szörnyű tragédia a pár két közös gyereke előtt zajlott le. A pár 2019-ben házasodott össze.

Robert Pevecet 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, utána pedig a vizsgálóbíró elé kell járulnia.

Pevec pályafutása során szerepelt a szlovén korosztályos válogatottban, valamint megfordult az osztrák Bleiburgban, valamint a szlovén a Dravogradban is, ez utóbbi volt az anyaegyesülete - írja a SZMSZ.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612311
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban