Dózsa György úton kóborló szökevényt fogadtak örökbe a rendőrök

Dózsa György úton kóborló szökevényt fogadtak örökbe a rendőrök

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 12. 12:00
Örökbe fogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sanyit, a pingvint. A madár március elején lógott meg a Fővárosi Állatkertből, és egészen a budapesti Dózsa György útig totyogott, ahol a zsaruk elkapták, és épségben visszavitték otthonába.
Hu-Zo

Örökbefogadási ceremóniát tartottak tegnap délelőtt a Fővárosi Állatkertben. A BRFK nevében az a két járőr vette gondozásba Sanyit, a pingvint, akik március elején elkapták a négysávos Dózsa György úton, majd épségben visszavitték az állatkertbe. 

Régi barátként üdvözölte Eriket és Kálmán Csanádot Sanyi  Fotó: Végh István / Bors

Amikor éjjel fél háromkor értesítettek minket, hogy egy pingvin kóborol a Dózsa György úton, nagyon meglepődtünk. Azt sejtettük, hogy az állatkertből kóborolt el, de mégis szürreális volt a látvány, ahogy a négysávos úton totyogott – mesélte a Borsnak Czene Erik, az egyik járőr. 

 

– Nagyon rémült volt, de simogatással sikerült megnyugtatni. Amíg beértünk az Állatkertbe, végig az ölemben volt, és bár néha megpróbált kiugrani, épségben beértünk vele – folytatta a történetet Papp Kálmán Csanád. 

Boldogan ette a halat a kis pingvin  Fotó: Végh István / Bors

– Meg sem fordult a fejemben, hogy ez vicc, mert emlékeztem, hogy történt már ilyen. A 29 pingvinünk olyan zárt, biztonságos helyen van egy csoportban, ahonnan nem szélednek szét, de úgy látszik néha akad köztük „szuperhős”, aki másképpen gondolkodik a világról – mondta a szóvivő. – Sanyi híre messzire jutott a világban, és úgy gondoltuk, a sikeres együttműködést a BRFK-val, egy ilyen örökbefogadási dokumentummal is megörökítjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.