Egy 11 éves kislányt leukémiával és a rák egy ritka fajtájával került kórházba még 2017-ben. Egy évvel később betegsége átterjedt a tüdejére, a veséjére és a májára is. 2018-ban amputálták a jobb lábának nagy részét, és kerekesszékbe került.
Az orvosok nem sokkal később közölték a családdal, hogy már nem sok mindent tehetnek a kis Jeanie-May Cookért.
Édesanyja, Katie Hannaford könyörgött az orvosoknak, hogy kipróbálhassák az Egyesült Államokban bevált új gyógyszert. Miután sikerült beszerezniük, 54 hónapon keresztül szedte Jeanie-May. Szerettei legnagyobb örömére, egy nehéz és hosszas küzdelem után legyőzte a rákot.
„Könyörögtem nekik, hogy próbáljanak megoldást találni, és felvenni a kapcsolatot egy amerikai specialistával, aki egy úttörő gyógyszert használ. A gyógyszer, amit a csontvelő-átültetés előtt kapott, megmentette Jeanie életét” – nyilatkozta az édesanya a Mirror oldalának.
„Soha ne add fel a reményt. Küzdjetek mindenetekkel, álmodjatok nagyot és érjétek el. Jeanie most már tünetmentes, és augusztus 20-án egy nagy születésnapi bulit tervezünk, bérelünk egy nagy harangot, hogy Jeanie megkongathassa” – mondta boldogan az édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.