Szentkirályi Alexandra

Új veszélyhelyzeti elemekkel bővülhet az alaptörvény

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 22. 10:17
Az alaptörvény tervezett módosításával a kormány a veszélyhelyzet körét szeretné kibővíteni két új esettel, a humanitárius katasztrófával és a szomszédos országban zajló háborús konfliktussal - mondta el a kormányszóvivő pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.

Szentkirályi Alexandra kifejtette: a járványhelyzet alatt fontos volt, hogy adott esetben gyorsan és határozottan fel tudott lépni a kormány, és bár a pandémia miatti veszélyhelyzet május végén lejár, lehetnek olyan szituációk, amikor a kormánynak be kell avatkoznia.

Kitért arra, hogy a kormány 40 milliárd forintot költött eddig a háborúból menekülők különböző formában történő megsegítésére, és ennek az összegnek mintegy 2 százalékát kapta meg csupán az uniótól. Ez nem váratlan, a határvédelemre fordított 600 milliárd forintból is csak 4 milliárd forintnyi támogatást kapott az ország - jegyezte meg, hozzátéve, szeretnék, ha az unió jobban kivenné a részét ezekből a terhekből, mert Magyarország az egész unió nevében is eljár.

A kormányszóvivő jelezte: az árstopra vonatkozó intézkedések hatalmas segítséget jelentettek a magyar embereknek és jelentősen lenyomták az inflációt. Ha ezeket nem vezették volna be, és a rezsicsökkentés nem lenne, 13 százalék körül járna az infláció a mostani 8,6 százalékkal szemben - jegyezte meg. Kijelentette: a nemzeti kormány nem gondolkodik megszorításokban a jövőben sem, és továbbra is a magyar családokat fogják segíteni.
Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy az árstop esetleges fenntartását a magyar gazdaság helyzete lehetővé teszi, mivel "jól sáfárkodtak" a rájuk bízott közvagyonnal, és ütésálló magyar gazdaságot tudtak létre hozni; tavaly - a koronavírus-járvány után is - az egyik legmagasabb gazdasági növekedést produkálta a magyar gazdaság.

Az infláció növekedésének egyik fő oka, hogy brutálisan megemelkedtek az energiaárak - mutatott rá Szentkirályi Alexandra, kiemelve, hogy ez nem magyar sajátosság, és a magyar inflációs adat például egy tizeddel marad el az amerikaitól.

Közölte, számítanak az uniós forrásokra, amelyek járnak a magyar embereknek, ugyanakkor nincs úgy "kifeszítve" a magyar gazdaság, mint 2010 előtt, tehát nincs szó arról, hogy ha ezek a pénzek nem érkeznének meg, akkor megszorításokra vagy IMF-hitelre lenne szükség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.