gyertya gyász

Tragédiával végződött a vidám családi kirándulás: szörnyethalt egy 3 éves kislány

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 15. 16:30
Kellemes, családi kirándulásnak indult, ám szörnyű véget ért egy négytagú család kirándulása.

A csöppség és családja egy felhőtlen napot szeretett volna eltöltetni a Whitewater-vízesésnél, ám még csak eszükben sem jutott, hogy borzalmas vége lehet a kiruccanásnak. A 3 éves kislány folyó mellett játszott, amikor egy óvatlan pillanatban a vízbe zuhant, melynek erős sodrása a közeli vízesésig vitte, ahol 125 métert zuhant és a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség közleménye szerint, a segélyhívás vasárnap délután érkezett be a központba, a mentőegységek nem sokkal 6 óra előtt már a helyszínen voltak. Végül hajnali 1 óra körül találták meg a kislány holttestét – számolt be a New York Post.

A család kirándulni indult a vízesés közelében egy olyan ösvényre, ami mellett végigvezet a Whitewater-folyó. A folyó mentén található a Whitewater-vízesés is, mely 125 méter magas.

„Kétségbeesetten próbáltuk megmenteni, de a sodrás nagyon erős volt és lesodorta Navaeh-t a vízesésen túlra, ahol már az angyalok várták” – írták a kislány szülei a Go FundMe oldalon, ahol adománygyűjtést indítottak a család megsegítésére.

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.