Nehammer lesz az első európai vezető, aki Oroszország ukrajnai háborújának kezdete óta találkozik Putyinnal.
A kancellár a bejelentés előtt tájékoztatta szándékáról Berlint, Brüsszelt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és a párbeszédet akarja elősegíteni a háborús felek között
- közölte a bécsi hivatal szóvivője.
Nehammer ukrajnai látogatásáról utazik tovább Moszkvába, szombaton Kijevben találkozott Zelenszkijjel.
Vasárnap Bécsben újságíróknak nyilatkozva azt mondta: "kockázatos, személyes diplomáciai missziót vállal", de minden tőle telhetőt meg akar tenni a béke érdekében, noha tudja, hogy a béke esélye nagyon halvány e pillanatban. A moszkvai út teljesen az ő kezdeményezése, és ukrajnai tartózkodása alatt határozta el. A Putyin elnökkel tartandó találkozóján fel fogja hozni a bucsai tömeggyilkosság ügyét is - mondta a kancellár, aki más európai vezetőkkel együtt maga is járt a Kijevhez közeli Bucsában az eset után.
Az AFP hírügynökség megjegyezte, hogy Ausztria nem tagja a NATO-nak, de tagja az Európai Uniónak, és támogatta annak minden szankcióját Moszkva ellen, csak a gázvásárlás leállítását ellenzi. Bécs elítéli Ukrajna orosz megszállását, és szolidáris Kijevvel. Ausztria a héten kiutasított négy orosz diplomatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.