Helyszíni fotó: Leégett egy ház Budán, az egyik lakó meghalt

Helyszíni fotó: Leégett egy ház Budán, az egyik lakó meghalt

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 17. 09:40
Kigyulladt egy családi ház vasárnap hajnalban Budapesten, a II. kerületi Tulipán utcában, a tűznek egy halálos áldozata is van - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.
MTI

Mukics Dániel közleménye szerint a kétszáz négyzetméteres, kétszintes ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. Tíz járművel negyvenkét tűzoltó vonult a helyszínre, de az oltást hátráltatta, hogy a tetőteret nehezen lehetett megközelíteni, illetve az épületben és annak környezetében több gázpalack is volt. Utóbbiak közül az egyik felhasadt, ötöt pedig a tűzoltók kivittek, megelőzve, hogy felrobbanjanak.

A házban két férfi élt, ám csak az egyikük tudott kimenekülni az épületből. 

A másik ember halálának pontos körülményeit, a tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem által indított tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. Az épület lakhatatlanná vált, a túlélőt rokonok fogadták be.

A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy évente átlagosan 7500 lakástűz üt ki Magyarországon, pedig a többségük - elsősorban füstérzékelővel - megelőzhető lenne.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.