Sophie Pugh, GoFundMe

Azt mondta az orvos, nem nyújtok eleget edzés előtt – kiderült, halálos beteg vagyok

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 24. 21:30
Egy fiatal nő negyedik stádiumú rákkal néz szembe, miután orvosai szerint hátfájását a nem megfelelő nyújtásnak köszönhette.
Bors

Hátfájással fordult orvoshoz a 27 éves, ausztrál Sophie Pugh, azt feltételezve, hogy csak a nagy súllyal megsértette magát az edzőteremben. Eleinte az orvosok is erre gyanakodtak, sajnos azonban később kiderült: halálos betegségben szenved.

– Azt mondta az orvos, hogy nem nyújtok megfelelően, pedig minden edzés előtt és után 20 percet szánok erre – mondta Sophie, akinek korábban már kínzó menstruációs fájdalmai voltak, hasogatott a háta, valamint hasi fájdalmakra, puffadásra panaszkodott. A fiatal nő gyötrelmes fájdalomtól és hasmenéstől szenvedett, az orvosai azonban folyamatosan elhajtották különböző indokokkal. Ha épp nem a nyújtás hiányára fogták, akkor épp ételmérgezéssel küldték haza, de vakbélre is gyanakodtak. Amikor kiderült, hogy végstádiumú rákos, akkor már a daganat a petefészkéről a tüdejére is átterjedt.

Sophie a négyes stádium ellen szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis a daganatok jól reagáltak a kemoterápiára, így talán van esélye legyőzni a betegséget. Most maga számolt be drámájáról, hogy felhívja mások figyelmét: figyeljenek a tünetekre, és ne engedjék, hogy az orvosok lerázzák őket valami átlátszó indokkal.

(Via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.