A rendőrség közlése szerint tavaly, egy nyári éjszakán Soltnál, az 52-es számú főút mellett találkozott két 14 éves fiú. Egyikük még egy vödröt is vitt magával, amit aztán – az egyik útmenti boltnál összeszedett – üres sörösüvegekkel és befőttesüveggel töltöttek meg.
Miután elég üveget gyűjtöttek, egy buszmegállóból kezdték dobálni a főutat és az arra közlekedőket. Az üvegszilánkokat ezután gondosan szétrugdosták az úttesten, ha pedig valamelyik nem tört szét, nekifutottak még egyszer a műveletnek.
A sofőröket bosszantva ezután azzal szórakoztak, hogy áthaladási szándékukat jelezték a zebrán, így amikor a lámpa zöldre váltott megállíthatták a forgalmat. A gombot azonban szigorúan csak akkor nyomták meg, ha éppen arra jött egy kocsi, amit ezzel megállásra kényszeríthettek.
A történteket kamera is rögzítette, melyen az látszik, hogy egyik alkalommal egy kamiont el is talált sörösüveggel az egyik bajkeverő.
A rendőrségre bejelentés érkezett az eset kapcsán, így járőrök mentek a helyszínre, ahol még épp elcsípték a fiatalokat. A két kamaszt gyanúsítottként hallgatták ki közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt, hiszen amit tettek, az nem csupán diákcsíny. A fiúk az egyenruhásoknak elmondták, hogy akkor hagytak fel a dobálózással, amikor látták, hogy a gépkocsik nagy sebességgel áthaladnak az üvegszilánkokon és megijedtek, hogy nagyobb baj is történhet. Azonban azt nem tudták megmondani, hogy miért követték el a bűncselekményt. Az ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.