Botrány

Botrányos dolgot tett az egri kórházban egy gyászoló nő

MTI

Létrehozva: 2022.04.06.

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 55 éves nővel szemben, aki azért, hogy balesetbiztosítás címén - csalárd módon - több milliós összeghez juthasson, megpróbált megvesztegetni egy főorvost.

Forrás: Pixabay

A főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő vádlott az édesapja kezelése miatt került kapcsolatba az egri kórházzal, ahol idős felmenője 2020 tavaszán betegségben meghalt.

Az elhunyt rendelkezett egy évekkel azelőtt megkötött balesetbiztosítással, amely azt tartalmazta, hogy a lányát mintegy húszmillió forint illeti meg, ha a rendelkező balesetben hal meg.

A nő a biztosítási összeg jogosulatlan megszerzése érdekében szánta el magát a bűncselekmény elkövetésére, néhány nappal a haláleset után vette fel telefonon a kapcsolatot az apját ápoló kórházi osztály vezetőjével.

Az ügyészség szerint a főorvos ekkor korrekt tájékoztatást adott számára arról, hogy a beteg elhunytában baleseti tényezők nem játszottak szerepet, mint azt az összes kezelési dokumentum és a halottvizsgálati bizonyítvány is igazolja.

A nő végül felajánlotta, hogy hajlandó kétmillió forintot fizetni a szóban forgó orvosi iratok meghamisításáért.

Ezt a főorvos határozottan visszautasította, de így sem tudta távol tartani magától az asszonyt, aki rövidesen személyesen jelent meg az irodájában azért, hogy immár négymillió forintot ígérjen - ezúttal is hiába - a hamis adattartalommal kiállított közokiratokért.

A Heves Megyei Főügyészség a nőt gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével, valamint közokirat-hamisítás előkészületének vétségével vádolja.

A főügyészség a vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. Az ügyben első fokon az Egri Törvényszék hoz majd ítéletet - áll az ügyészségi közleményben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól