"A lányom sikoltani kezdett. Majd összeesett és meghalt"

"Robbanás volt, vagy lövések. Megsüketített. A hátsó szélvédő betört. A férjem azt kiabálta, hogy szállj ki a kocsiból" - emlékezett vissza a borzalmakra Viktoria Kovalenko.

Kilenc nappal az ukrajnai háború kitörése után, miközben a harcok tomboltak, Viktoria és férje, Petro úgy döntött, hogy elmenekülnek az ország északi részén fekvő Csernyihivból. Biztonságban akarták tartani a gyerekeket. A tizenkét éves Veronika Viktoria lánya volt az első házasságából. A másik lánya, Varvara még csak egy éves.

Összepakolták, amire feltétlenül szükségük volt, és elhajtottak családi házukból. Amikor elhagyták a város szélét, Yahidne falu közelében éppen dél felé tartottak, amikor az úton hatalmas kövek zárták el az útjukat. Petro kiszállt, és elkezdte félrerángatni őket az útból.

Másodpercekkel később az autójukra lőni kezdtek.

"A nagyobbik lányom, Veronika sírni kezdett, mert a fejemet felvágta egy repülő üvegdarab, és véreztem" – meséli Viktoria. "Veronika kiabálni kezdett, remegett a keze, ezért próbáltam megnyugtatni. Kiszállt a kocsiból, én pedig azonnal követtem. Ahogy kiszálltam, láttam, hogy elesik. Odarohantam, de már halott volt. Eltalálták."

Az autót egy orosz lövedék eltalálta és kigyulladt.

"Próbáltam higgadt maradni. Fogtam a kislányomat, biztonságba kellett juttatnom".

A zűrzavarban nem látta Petrót, de a hallgatása elárulta, hogy már a férje sincs életben. 

Viktoria és babája, Varvara egy parkoló autóban találtak menedéket, de aztán újra elkezdődött a lövöldözés. Egy kis épülethez futott, amelyet nyilvánvalóan katonák használtak. Ott bujkált, telefonját kikapcsolta, hogy kímélje az akkumulátort, és azon töprengett, hogyan védheti meg magát és lányát.

Másnap a járőröző orosz csapatok fedezték fel őket. Egy Yahidne-i iskolába vitték őket, és az alagsorban tartották fogva. Anya és babája a következő 24 napot ott töltötte, rettenetes körülmények között. Viktoria látta, amint emberek halnak meg körülötte...

Viktoria elmondása szerint 40 ember volt a teremben, és alig volt helyük mozogni vagy sétálni. Nem volt villany, ezért gyertyát és öngyújtót használtak. Poros volt és meleg, és Viktoria szerint az emberek nehezen kaptak levegőt. 

"A mozgáshiány miatt az emberek rosszul lettek, a székeken ültek, a székeken aludtak."

Viktoriának ilyen körülmények között kellett mentálisan feldolgoznia férje és legidősebb lánya brutális elvesztését. Azt mondta, a lehető legnyugodtabb és határozott maradt, és minden energiáját a megmaradt gyermeke életének megmentésére összpontosította.

Viktoria végül könyörögni kezdett az orosz katonáknak, hozzák el az iskolához Petro és Veronika holttestét, hogy el tudja őket temetni.

"Emlékszem, március 12. volt. Hívtak, hogy menjünk és megmutatják, hol fekszik a férjem és a kislányom. Az erdőben temették el őket, két sírba."

Viktoria és Varvara jelenleg Lviv viszonylagos biztonságában van, Ukrajna nyugati részén. "Amikor emberekkel vagyok, amikor csinálok valamit és kommunikálok, elfelejtem, mi történt. De amikor egyedül vagyok, elvesztem" - ahogy kimondja a szavakat, potyognak a könnyei.

Mutat egy kulcstartót – egy kis tehenet szívvel a mellkasán. Veronika ajándéka volt. Egy kis arany gyűrű van hozzáerősítve.

"Ez a templomból volt, nekem vette. Ez egy amulett, úgy érzem, megmentett. A zsebemben volt. Egész idő alatt ott volt, és biztonságban tartott."

(via)