Igor Kotvitsky nevét szinte egész Ukrajna ismeri: az 52 éves férfi multimilliomos, akinek kezében iszonyú hatalom összpontosult, hiszen Ukrajna szinte teljes uránkészlete az ő tulajdonában van.
Igor a feleségét, Anastasiát azok után indította útnak egy Opellel és a készpénzzel degeszre tömött bőröndökkel a magyar határ felé, hogy uránbányáikat az oroszok az invázió első napjaiban elfoglalták. Nem csak vagyonuk, de veszteségeik is hatalmasak voltak, hiszen az urán piaci értéke az aranyéval vetekszik.
A fiatalasszony a határig gond nélkül eljutott a milliókkal, azonban a magyar határőrök Tiszabecsnél megtalálták nála a pénzt, amit elfelejtett bejelenteni. Bár az ügyben eljárás indult, az Ukrajnában maradó Igor cáfolta, hogy felesége illegálisan mentette volna a családi vagyont.
Minden pénzem ukrán bankokban van, nem vettem ki semmit – szögezte le a Daily Mailnek az iparmágnás, aki szerint várandós felesége azért hagyta el az országot, mert szerette volna biztonságban tudni magát és a kicsit. Igor Svájcban élő lánya, Violetta is tagadta az illegális pénzcsempészés vádját, szerinte az egész nem más, mint pletyka és hírkeltés.
A brit lap hozzátette, úgy tudja, hogy Anastasia édesanyjával és két magyar férfivel lépte át a határt, azonban a magyar információk szerint két ukrán férfi kísérte az állapotos nőt.
Igazi csavar a történetben, amit a Daily Mail megszellőztetett. Informátoruk, Seyar Hushutov kijevi üzletember az angol újságnak azt mondta: ekkora vagyonnál a vámosoknak már vesztegetési tarifája van, ez 3 százaléktól 7,5 százalékig tejed.
Egyik nyugati régióban sem jobb a helyzet, az erre kapható vámosok és határőrök neve szűk körben jól ismert – magyarázta a kijevi üzletember.
Ha esetleg Anastasiának is fizetnie kellett, a legszerényebb 3 százalékkal számolva is legalább 300 millió forintnyi deviát nyújtott át a határon az ukrán fináncoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.