Kompenzáció

Most jelentették be, jó hírt kaptak a nyugdíjasok

Létrehozva: 2022.03.22.

Idén júniusban kaphatnak nyugdíj-kompenzációt az idősek, ha marad a jelenlegi kormány - írja a Világgazdaság.

Újabb nyugdíj-kompenzációval számolhatnak idén a magyar nyugdíjasok. A globális hatások és a szomszédunkban zajló háború miatt a vártnál magasabban alakul az infláció, ez ellen pedig ezúttal is védelmet kapnak. A Világgazdaság információi szerint, ahogy a tavalyi évben, úgy idén is már a törvényben előírt határidő előtt megkaphatják a nyugdíj-kompenzációt az arra jogosultak.

A jelenlegi kormány tavaly háromszor is emelt a nyugdíjakon, előbb januárban 3 százalékot, majd júniusban további 0,6 százalékot, novemberben pedig ismét 1,2 százalékkal nőttek a nyugdíjak az infláció magasabb alakulása miatt.

AMENNYIBEN A VÁLASZTÁSOK UTÁN IS MARAD A KORMÁNY, AKKOR VÁRHATÓAN IDÉN IS ÉRKEZIK NYÁRON NYUGDÍJ-KOMPENZÁCIÓ.

Ezt erősítette meg a pénzügyminisztérium kedden kiadott közleménye, amelyben azt írják:

a kormány a nyugdíjemelés mértékéről – mely az idei évben 5 százalékos volt – az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt. Abban az esetben, ha jelentős az eltérés, két lépcsőben nyugdíj-kiegészítés történik, az első júniusban, a második novemberben.

Mint ismert: idén már emelt a nyugdíjakon a kormány, januárban egységesen 5 százalékkal nőttek a juttatások. Az áremelkedés viszont – azóta már kiderült – magasabb lesz a vártnál. A Központi Statisztikai Hivatal januárban 7,9, februárban pedig 8,3 százalékos inflációt mért, még úgy is, hogy a különböző kormányzati intézkedésekkel – mint a benzinárstop, egyes élelmiszerek befagyasztása, a kamatstop és a rezsibefagyasztás – 3-4 százalékpontnyit is sikerült lejjebb faragni, azaz ezek nélkül már bőven 10 százalék felett lenne a fogyasztói árak havi drágulása.

Ennyivel kaphatnak többet a nyugdíjasok

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése szerint – amelyet Virág Barnabás, a jegybank alelnöke ismertetett kedden – 2022-ben akár 7,5-9,8 százalék körül is alakulhat az infláció. Ez azt jelentené, hogy a januári 5 százalékos emelés után idén akár további 2,5, esetleg 4,8 százalékos nyugdíj-kompenzáció is jöhet. Még úgy is, hogy a februárban kiutalt 13. havi teljes nyugdíj egész évre vetítve valamivel több mint 8 százalékos havi pluszt jelent.

EZ A NYUGDÍJ-KOMPENZÁCIÓ EGY ÁTLAGOS, JELENLEG 150 EZER FORINT KÖRÜLI NYUGDÍJAT KAPÓ JOGOSULT ESETÉBEN HAVONTA 3750-7200 FORINTOS PLUSZ LENNE, AMIVEL KOMPENZÁLHATÓ A FOGYASZTÓI ÁRAK EMELKEDÉSE.

A törvény szerint a nyugdíj-kompenzáció novemberben lenne esedékes, de addig a nyugdíjasok nem lennének védve a magas infláció ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten