Cserbenhagyás

Szörnyű részletek derültek ki a jánossomorjai halálos biciklis gázolásról

Bors

Létrehozva: 2022.03.29.

Két kerékpárost is elütött a férfi, mindkettőt cserben hagyta Győr-Moson-Sopron megyében.

Forrás: Police.hu

Drogokkal tömte magát, mielőtt kocsiba szállt az a 36 éves szlovák férfi, aki 2021-ben két biciklist is halálra gázolt, majd mindkét esetben elhajtott a helyszínről.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen, mint kiderült, az első cserbenhagyás előtt csupán pár nappal szabadult ki egy szlovák börtönből.

A férfi, mielőtt kocsiba ült volna, többféle kábítószert is fogyaszthatott. Szlovákiából indult kocsival, és Jánossomorján a hajnali órákban a biciklis sávon haladt, amikor elütött egy 20 éves nőt. A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal meghalt, a férfi pedig meg sem állt, hogy segítséget hívjon hozzá, inkább tovább hajtott.

Elütötte áldozatát a frissen szabadult férfi, majd hajtott is tovább  Ügyészség.hu

A tettes ezután Mosonmagyaróvár felé vette az irányt, és nem sokkal később türelmetlenkedve ki akart kerülni, szintén a biciklisávon egy, a piros lámpa miatt feltorlódott kocsisort, ahol viszont ismét elütött egy49 éves biciklis férfit, és innen is csikorgó kerékkel hajtott el. A férfit kórházba szállították, két héttel később pedig belehalt a sérüléseibe.

A frissen szabadult autós a végzetes napon a bíróság szerint kannabinoidot, amfetamint és metamfetamint fogyasztott. Két ember halálát okozta, így akár 12 évet is kaphat, és javasolták, hogy tiltsák ki Magyarország területéről, valamint soha ne vezethessen már autót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710917
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek