Brutális: Válogatás nélkül ütötte a járókelőket egy 20 éves férfi Debrecenben

Brutális: Válogatás nélkül ütötte a járókelőket egy 20 éves férfi Debrecenben

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 22. 07:55
A 20 éves férfi egy óra alatt öt embert is bántalmazott Debrecenben. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

A rendőrségre több bejelentés érkezett március 20-án hajnalban arról, hogy egy férfi járókelőket bántalmaz Debrecenben, a Nagyerdőn – olvasható a police.hu-n. Mint írják a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol több sértettet is találtak, akik elmondták, hogy 

az elkövető minden előzmény nélkül beléjük kötött, majd ütni-verni kezdte őket. 

Előszőr egy férfit bántalmazott, majd nem sokkal később két társaságnak is nekiesett. Itt már válogatás nélkül ütött mindenkit, férfiakat és nőket is egyaránt.

A rendőrök pontos személyleírást kaptak az elkövetőről, így azonnal a keresésébe tudtak kezdeni. Fél órán belül elfogták a 20 éves helyi lakost, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A fékevesztett férfi gyanúsítotti kihallgatására már lecsillapodott, részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak. Tettét azzal magyarázta, hogy az alkoholtól mindig ingerült lesz. A sértettek könnyű sérüléseket szenvedtek a bántalmazás következtében.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a gyanúsítottal szemben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.