Megtörten mesélt kisfia elvesztéséről egy édesanya. Zakari William Bennett-Eko 11 hónapos korában halt meg, amikor az apja bedobta őt az Irwell folyóba Radcliffeben.
A férfi babakocsiban vitte sétálni kisgyermekét a folyópartra, aminek két szemtanúja is volt, akik később riasztották a hatóságot. Zakari összesen 45 percig volt a vízben, mielőtt a Royal Bolton kórházba szállították. Az orvosok azonban nem tehettek érte semmit, halottnak nyilvánították.
A tragédia idején Bennett-Eko kábítószer okozta pszichózisban és figyelemhiányos hiperaktivitási zavarban (ADHD) szenvedett, ami miatt gyógyszereket is szedett. Zakari édesanyja, Emma Blood elmondta, hogy ő és Bennett-Eko nagyon boldogok voltak, amikor kisfiuk megszületett.
„Ő volt a legszebb kisfiú. Mindketten beleszerettünk. Igazán büszke pillanat volt, amikor mindketten bejegyeztük a szülést, és a nevünk szerepelt a bizonyítványon, mint a szülei. A kapcsolatunk eleinte jó volt, és sok időt töltöttünk együtt, bár tisztában voltam vele, hogy mentális betegségben szenved” - kezdte a Mirrornak a gyászoló édesanya.
A tragédiához vezető intő jelek egyébként már korábban elkezdtek felbukkanni. Amikor Zakari három hónapos volt, Ms. Blood megtudta, hogy ismét terhes, de ezúttal egy kislánnyal. Elmondása szerint Bennett-Eko örült neki, de ekkorra már kezdett aggódni partnere viselkedése miatt. De azt még csak nem is sejtette, hogy párja felhagyott a gyógyszerei szedésével, ami végül a szörnyű tragédiához vezetett.
Duncan Thorpe, a rendőrség vezető civil nyomozótisztje elmondta, hogy kihallgatásakor Bennett-Eko elismerte, hogy a fiát a vízbe dobta. Charlie Wilson patológus szerint Zakari halálának oka a hideg vízbe való fulladás volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.