Két nőt vádoltak meg egy kisgyermek veszélyeztetése miatt. A 38 éves Enma Madina állítólag engedély nélkül, szakszerű orvosi vélemény kikérése helyett, maga kezdte kezelni gyermekét.
Nem tudni mi okból, de Madina a székrekedéstől szenvedő mindössze 11 hónapos kislányt a 73 éves Elida Ofelia Medina-Ramoshoz vitte el, hogy kikérje a véleményét. A nő megmasszírozta a baba hasát, és egy folyékony anyagot fecskendezett a szájába, ami állítása szerint enyhíteni fogja a székrekedést. Ám néhány perccel később a csecsemő rohamot kapott, ami miatt már riasztották a mentőt.
Amikor a rendőrség megérkezett, az anya azt mondta, szerinte a baba fuldoklik. Az Englewoodi Kórház mentőcsapatai hamarosan szintén a helyszínre érkeztek, a kislányt a Hackensack University Medical Centerbe szállították. A valódi orvosok azonban már nem tehettek érte semmit, halottnak nyilvánították.
A hatóságok szerint halálos adag magnéziumot adhattak be a gyermeknek, amivel megpróbálták kezelni. Media-Ramos pedig elismerte, hogy fecskendőben magnézium, olívaolaj és víz volt. A rendőrök jelenlétére Media-Ramos több fecskendőt is elővett, valamint gyógyszereket és vitaminokat tartalmazó dobozokat, amiket megpróbált kidobni. DeCicco nyomozó megállította a nőt, és biztosította a lakást a gyilkossági nyomozók számára – tudta meg a NJ.com.
Eskü alatt tett vallomásában a kuruzsló azt állította, hogy soha nem történt vele semmi ilyesmi, amióta gyerekeket kezel. De azt is elismerte, hogy nem rendelkezik orvosi engedéllyel. Január 3-án a toxikológiai jelentés kimutatta, hogy a csecsemő szervezetében magas volt a magnéziumszint, és az orvosszakértő a csecsemő halálát emberölésnek minősítette.
Mindkét nőt hétfőn letartóztatták. Medina-Ramost a Bergen megyei börtönben tartják fogva a bírósági meghallgatásig, míg Enma Madinát az ügyészség szabadon engedte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.