Megható

Az út szélén találták meg az eltűnt 3 éves Emmát

2022. február 24. csütörtök 10:00

A kislány papucsba és köntösbe indult útnak szülei tudta nélkül.

Két rendőr vasárnap reggel éppen egy bevetésre sietett szolgálati autójával, amikor meglátták az út szélén pizsamában, papucsban, hátizsákkal baktató kislányt. A bevetésre siető rendőrök értesítették a kollégáikat az esetről.

Ema a rendőröknek azt mondta, ő is iskolába szeretne járni, mint a bátyja, azért indult el a hátizsákkal.

„A kislány gondolataiba merülve bámulta az utat. Sok mindent nem tudtuk kiszedni belőle, ezért beültettük a februári zimankóban fagyoskodó gyermeket az autóba és elindultunk vele, hogy megkeressük a szüleit” – írták a rendőrségi közleményben. 

Meglepetés, riadalom és elismerés sugárzott a szülők szeméből, amikor meglátták a rendőröket a kapuban, amint kézen fogva hozták a kislányt.

Mint kiderült, a kislány a szobájában játszott, amikor egyszercsak fogta magát, felvett egy kis hátizsákot, kiment az udvarra, kireteszelte a kaput, és elindult a testvére után az iskolába. Nem tudta, hogy vasárnap lévén a kisfiú nem iskolába ment, hanem az apjukkal a városba - írja a Maszol.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erdogan: Törökország újból megvétózhatja a svéd és finn NATO-csatlakozást

borsonline.hu

Súlyos kijelentés: ennyi ideje van hátra a nagybeteg Putyinnak?

borsonline.hu

Kóbor János kislánya nagy hírt jelentett be, büszkén mutatta meg a rajongóknak

mandiner.hu

Nógrádi György: Ha ez a háború folytatódik, vége a világnak

ripost.hu

Felcsusszant a felső, kibuggyantak alóla a kebelcsoda ringó mellei

vg.hu

Több mint háromszázmilliós kárt okozott az egykori megasztáros, tizenöt évet is kaphat

origo.hu

Az autóban felejtette a fiát, majd fejbe lőtte magát az apa

mindmegette.hu

Ha megfogadod ezeket a tanácsokat, az ételeid egyenletesen fognak sülni

mindmegette.hu

4 koktél + 1 pezsgőlimonádé, amivel feldobhatod a kerti partit

borsonline.hu

Újabb medencés baleset történt, 4 éves kislány életéért küzdenek

borsonline.hu

Szinte a vírusnál is fertőzőbb ez az új játék!

További cikkek

Kulisszatitok

Pornósok árulták el, milyen szag terjeng egy forgatáson

Gyilkosság

Fához kötözve találták meg a pornósztár meztelen holttestét