Születés

Rendőrök rohantak kórházba a budapesti dugóban vajúdó kismamával

Létrehozva: 2022.01.25.

Még a múlt hét csütörtökön történt, hogy a Fejér megyében élő Barbaránál megindult a szülés, férjével, Balázzsal tehát azonnal autóba pattantak és célba vettek egy budapesti magánkórházat. Minden rendben is ment – volna, ha gyermekük nem éppen a belváros szívében dönt úgy, hogy megindul a kívül tágasabb nagyvilág felé...

Forrás: Police.hu

Az ifjú házaspár tehát január 20-án indult útnak, hamarosan megszülető kislányuk pedig a reggeli csúcsforgalom kellős közepén unta meg az odabent való várakozást. A gyermek leendő édesapja ekkor éppen az Erzsébet híd pesti hídfőjénél araszolt, szerencséjére azonban pont egy rendőrautót pillantott meg kocsija visszapillantójában. – Én arra eszméltem, hogy a férjem hirtelen behúzta a kéziféket és már pattant is ki a kocsiból – mondta el Barbara, aki nem mellesleg február 17-ére várta a három héttel előbb jelentkező csöppséget.

Szállítanak és védenek

– Az előttünk haladó gépjármű sofőrje hirtelen kitette az elakadásjelzőt, kollégámmal pedig először arra gondoltunk, bizonyára lerobbanhatott – emlékezett vissza beszélgetésünk elején Kovács Kornél rendőrfőhadnagy, aki társával, Németh Martinnal együtt szintén megállt, hogy az autóban ülők segítségére siessen. Igaz, ekkor még fogalmuk sem volt arról, milyen bajba is kerültek az utasok...

A rend őreire a Budai Várban való helyszínbejárás után ugyanis egy jóval nemesebb feladat várt: miután a fiatal pár közölte, hogy Barbara fájásai immáron 3-4 percesek, a biztos urak azonnal átültették a hölgyet szolgálati járművükbe, majd a megkülönböztető jelzést felkapcsolva átrohantak vele a városon.

Nagy volt a sietség – meg az aggodalom

Útközben folyamatosan arról kérdezgettük a leendő anyukát, hogyan is érzi magát – mondta el a BRFK Biztosítási Osztályán dolgozó Kornél, hozzátéve, hogy társával együtt töretlenül biztatták a körülményekhez képest higgadt, ugyanakkor azokban a percekben már erősen ziháló Barbarát. A kórházba érve még a szülészetre is felkísérték a nőt, akit ekkor már egy ápoló várt – gondjaira bízták hát Barbarát.

Németh Martin és Kovács Kornél, a két segítőkész rendőr (Fotó: Police.hu)

A kismamával ellentétben a kispapa azonban közel sem volt nyugodt – Kovács főhadnagy szerint nem kell túl nagy bátorság ahhoz, hogy kijelentsük: feleségével együtt vélhetően legelső gyermekük születésére készültek azon a bizonyos napon. A zsaruk a kórház parkolójában találkoztak legközelebb a férfivel, akit azonnal biztosítottak arról, hogy neje jó kezekben, és kielégítő állapotban van.

Az örömnél semmi sem volt nagyobb

Barbara és Balázs azóta már boldog szülők: a fiatal asszony egy makkegészséges, közel 3 kilogrammos és majd' fél méteres kislánynak adott életet a Nyírő Gyula Kórház szomszédságában működő magánintézményben – a gyermek a Tamara Tímea nevet viseli. A hatósági állományt 10 éve erősítő Kovács Kornél azóta már privát üzenetet is kapott az újdonsült anyukától. – Kornél roppant kedvesen érdeklődött a kórházban a hogylétünk felől, de mivel nem adhattak neki felvilágosítást, meghagyta az elérhetőségét, így később én magam kerestem fel. Ezúton is mindent köszönök neki és persze a társának, hiszen igazán előzékenyek voltak, és szinte besuhantak velünk a kórházba – tette hozzá a gyermekét azóta már otthonuk melegében szoptató kismama.

Barbara személyesen küldött nekem néhány sort, amiben közölte, hogy a gyermekükkel együtt mindnyájan jól vannak 

– mesélte a főhadnagy, aki éppen ezért hagyta meg elérhetőségét a kórházban, hiszen mindenképp tudni akarta, hogy van a család, akiknek a rendőrséggel együtt ezúton is sok boldogságot és jó egészséget kívánunk!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot