Nyitrai Zsolt

Nyitrai Zsolt: a polgárőrség egyfajta modern hazafiságot jelent a mai Magyarországon

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 29. 09:42 / FRISSÍTÉS: 2022. január 29. 11:56
A polgárőrség egyfajta modern hazafiságot jelent a mai Magyarországon - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott az MTI-nek telefonon szombaton, miután a héten évindító értekezletet tartottak az Országos Polgárőr Szövetséggel (OPSZ).
MTI

Nyitrai Zsolt elmondta: a miniszterelnöki kabinetiroda képviseletében, a miniszterelnök főtanácsadójaként vett részt az egyeztetésen, amelyről a közösségi oldalán egy videót is megosztott. A felvételen arról beszélt, hogy Magyarországon mintegy 65 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, munkájukat a kormány anyagilag és erkölcsileg is megbecsüli. Hozzátette: 2010-hez képest közel duplájára nőtt az Országos Polgárőr Szövetség költségvetési támogatása és megköszönte, hogy idén is számíthatnak a polgárőrök önkéntes munkájára.

A videóban Túrós András, az OPSZ elnöke azt mondta: Magyarország valamennyi polgára számíthat 2022-ben a polgárőrségre; 65 ezer polgárőr készen áll arra, hogy továbbra is védje a falvak, a települések, a városok biztonságát. Ott leszünk a határvédelemben és ott leszünk a közterületeken is - fogalmazott.

Nyitrai Zsolt az MTI-nek arról is beszélt, hogy egyre több fiatal csatlakozik a polgárőrséghez. Hangsúlyozta: a polgárőrök önkéntes munkát végeznek, a szabadidejük terhére, térítésmentesen őrzik, vigyázzák a településeken élők biztonságát és a családok mindennapjait. A tavaly 30 éves szervezettel a kormánynak stratégiai együttműködése van, a Belügyminisztériumon keresztül 2010-hez képest duplájára növelték az OPSZ költségvetési támogatását annak érdekében, hogy kiszámítható és biztonságos működést biztosítsanak a számukra. Hozzátette: nemcsak pénzzel támogatja a kormányzat szervezetet, hanem eszközökkel is: az elmúlt években több mint 600 új járőrautót, több mint 1300 kerékpárt, több mint 300 segédmotoros kerékpárt és több mint 1500, az egymással való kapcsolattartásra használt rádiót kaptak.

A polgárőrök tavaly több mint 9 millió szolgálati órát teljesítettek, ez évi 160 szolgálati órát jelent polgárőrökként - mondta Nyitrai Zsolt, hozzátéve: a polgárőröknek is köszönhetően harmadára esett vissza az elmúlt tíz évben a Magyarországon elkövetett bűncselekmények száma.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a polgárőrök komoly együttműködésben dolgoznak a rendőrséggel, egyre több közös járőrözést hajtanak végre. Biztos jogszabályi háttért jelent az is, hogy kormányzati javaslatra az Országgyűlés köztestületté minősítette a szervezetet - fogalmazott Nyitrai Zsolt.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, kollégája, Turjányi Orsolya, Túrós András, az OPSZ elnöke és Bakonyi Ágnes sajtófőnök

Kitért arra is, hogy a polgárőrség egyedüli civil szervezetként részt vesz a határvédelemben is, több mint 2000 tagjuk lát el határvédelmi szolgálatot: 6380 migráns elfogásában vettek részt, és több mint 2600 esetben adtak információt illegális migránsról a rendvédelmi szerveknek.

A pandémia alatt szociális feladatok ellátásában is részt vettek: idős embereknek a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban nyújtottak segítséget - mondta Nyitrai Zsolt, és megjegyezte, továbbra is számítanak a polgárőrök munkájára.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.