Egy év kihagyás után, február 12-én tartja Orbán Viktor miniszterelnök a következői évértékelő beszédét
– erősítette meg a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Mint ismert, Áder János köztársasági elnök január 11-én tűzte ki a 2022-es választások időpontját, eszerint a választójoggal rendelkező polgárok április 3-án adhatják le voksaikat. A kampány hivatalosan az azt megelőző ötvenedik napon, azaz pontosan február 12-én indul, így a miniszterelnök, pártelnök beszéde a hivatalos országgyűlési kampány kezdetét is jelenti.
Tavaly a járványhelyzet miatt nem tartott hagyományos évértékelőt a kormányfő, a járványügyi szabályok szerint ugyanis arra csak online formában lett volna lehetőség.
Az idei lesz egyébként a 23. évértékelő azóta, hogy a miniszterelnök 1999-ben meghonosította a „műfajt”.
A 2010-es kormányváltás óta elhangzott beszédek közös vonása, hogy Orbán Viktor egyszer sem tévesztette szem elől a gazdaság, a középosztály és a családok megerősítésének célját – jellemzően az évértékelőkön jelentette be az adó- és rezsicsökkentéseket, a családi kedvezmények és támogatások kiszélesítését, valamint a kormány munkahelyteremtő, vállalkozásösztönző lépéseit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.