Börtönben halt meg az autótolvaj, aki a társait is meglopta

Börtönben halt meg az autótolvaj, aki a társait is meglopta

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 19. 11:30
Börtönben halt meg H. Dominik, az a férfi, akit tavaly az utóbbi évek legbrutálisabb módján raboltak el Zuglóból. Hét ember állt most emiatt bíróság elé, de mind a heten állítják: nem bűnösök. A tisztázáshoz azonban Dominik vallomása kellene.

Összesen hét ember sorakozott fel a bíróság előtt, akik közül többeket kéz- és lábbilincsben kísértek a tárgyalóterembe. Azzal vádolják őket, hogy ők követték el az utóbbi idők legbrutálisabbjának tartott emberrablást, amiről akkor a Bors is írt.

20 milliót követeltek

H. Dominik egy lopott Ford Mustang miatt balhézott össze B. Györggyel, akinek kapóra jött, hogy a férfi egy luxuskocsikat bérbeadó cégnek sem juttatott vissza három autót, így lelkesen jelentkezett is a behajtásért. György ezért a vád szerint hat társával Dominik zuglói lakására ment, ahonnan a férfit elrabolták, majd napokig egy autógarázsban, válogatott módszerekkel kínozták:

koponyáját betörték, lábait eltörték, hogy ne menekülhessen, majd a székhez kötött férfit többször is elverték egy fahusánggal, miközben egy kocsit és 20 millió forintot követeltek rajta

Fotó: Police

Egyre rosszabbul volt, senki nem kezelte

A férfi eközben egyre rosszabb állapotba került, de senki nem kezelte. Mikor rájöttek, hogy Dominik nem

tud fizetni, a magatehetetlen férfit egy híd alá dobták ki, innen került kórházba, ahol több helyreállító műtétet is végeztek rajta. Információink szerint a férfi felgyógyulás után börtönbe került, ahol viszont tavaly augusztusban – nem a balesetben szerzett sérülések miatt – meghalt, így a vádlottak most a sértett nélkül készültek a tárgyalásra. Egyik férfi sem ismerte el, hogy elrabolta volna a férfit:

- Abszurdnak tartom az egészet, önellentmondásos és rengeteg olyan hiba van benne, amit az egész ügy alatt nem volt hajlandóak tisztázni – mondta az elsőrendű vádlott, B. György – Mai napig úgy állok önök előtt, hogy a sértetthez hozzá sem tudtam szinte szólni – tette hozzá a férfi, aki azt szeretné, ha ügyét a kínzás helyszínén tárgyalnák, és modelleznénk az elrablást is. Szerinte egyértelmű, hogy ártatlanok az ügyben. 

Fotó: Bors

Árulta a vallomását?

A hatodrendű vádlott, M. Brendon ügyvédje, dr. Enzsöl Péter elmondta: védence szempontjából létfontosságú lett volna a Dominikkel való szembesítés:

- Korábban felmerült a gyanú, hogy a sértett „árulta a vallomását”, így a szavahihetősége erősen megkérdőjelezhető. Emellett szükségünk lett volna a szembesítésre, a vallomás tisztázására, ami már nem pótolható – mondta az ügyvéd a Borsnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.