Fogság

Tizenegy éven át tartotta bezárva saját lányát a horrorapa, undorító, mivel magyarázta tettét

2022. január 21. péntek 21:30

Letartóztattak egy férfit, mert kiderült, hogy lányát tizenegy évig a világtól elzárva tartotta egy betonbunkerben.

Forrás: pixabay

A romániai Prahova megye egy elszigetelt részén egy 70 éves férfit azért tartóztattak le, mert kiderült: 42 éves lányát bezárva tartotta 11 éven át. A nő epilepsziás volt, de még sosem látta orvos. A betonbunker, ahol a világtól elzárt lakhelye volt, belülről inkább egy levegőtlen, koszos és büdös raktárnak nézett ki. Egy hűtőszekrény, egy kanapé és egy vécéként szolgáló bádogvödör volt benne – írta az adevarul.ro portál.

Az idős férfi, Nicolae Manolache 2002-ben tért vissza szülőfalujába, a romániai Jugurenibe. Egy ideig felnőtt lányával együtt lakott a házban, de megelégelte, hogy a nő mindig elkóborol az erdőbe. Azt állította a nyomozóknak, hogy azért zárta a bunkerbe, mert féltette, hogy újra eltűnik és közben valami baja esik. Bár azt nem tudta megmagyarázni, hogy miért tartotta ilyen borzasztó körülmények között, vagy miért nem vitte sosem orvoshoz legalább az epilepszája miatt. 

Az épületet egy helyi járőr teljesen véletlenül fedezte fel. A férfi az ismerőseinek azt hazudta, hogy lánya még Amerikában maradt, pedig már 2011 óta vele élt. A rendőrségi kihallgatás során a nő zavarosnak tűnt, a "nem tudom" és a "nem hiszem"-en kívül más választ nem adott. A nyomozók szerint a férfi nem élt a bunkerben a lányával. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy szál bugyiban, meztelen mellekkel fotózták a magyar playmate-et

metropol.hu

Könnyes búcsú! Az Euróvízió győztes zenekarának énekese is elindult a frontra – Videó!

borsonline.hu

A betegágyán árulta el utolsó kívánságát ifjabb Fekete László elhunyt édesanyja

magyarnemzet.hu

Visszalépést hozott a két és fél évvel ezelőtti baloldali fordulat a megyeszékhelyeken

metropol.hu

A Mágus már januárban megjósolta Berki tragédiáját

hirtv.hu

Leomlott egy hatemeletes épület felső három emelete Budapest XII. kerületében

origo.hu

Ők a legkegyetlenebb szökésben lévő magyar bűnözők

mindmegette.hu

Ha megvetted, ne edd meg! Pennyben kapható májast hívott vissza a Nébih

borsonline.hu

Kitálalt a magyar pornós: ennyi pénzt kapott az első análszexért

mindmegette.hu

HA ÍGY GRILLEZED A MARHAHÚST ÉS A ZÖLDSÉGEKET, TE LESZEL A KERTI SÜTÖGETÉS MESTERE! (x)

borsonline.hu

Kiadták a figyelmeztetést: borzalmas, ami órákon belül eléri az országot

További cikkek

Tragédia

Három gyerekkel lett földönfutó az egyedülálló Andrea: „Semmink sem maradt”

EU

Brutálisan drágulnának az élelmiszerek Brüsszel tervétől