Medve

Veresegyházra hozták az olasz csendőrre támadó medvét

Létrehozva: 2021.12.29.

Országos felháborodást váltott ki annak az M57 névre hallgató medvének az elszállítása, amit az olaszországi Trentino tartományból hoztak Magyarországra.

Egyenesen deportálásról beszélnek azok az olasz állatvédők, akik tiltakoztak a trentinoi medve, az internet sztárjának számító M57 elszállításáról. Nevét a nyomjelzője után kapta. Az állat 2016-ban született az észak-olasz hegyekben, és felnőtté válása után, mint minden medve, ő is nagy távolságokat, naponta akár több tíz kilométert sétált azért, hogy megfelelő táplálékhoz jusson. 

A medvét altatólövedékkel kábították el az olasz vadászok Fotó: Ufficio Stampa della Provincia autonoma di Trento

Több olasz portál is úgy tudja, a vadat legalább hétszer látták lakott területen, 14 alkalommal kukákból szerzett élelmet, sőt, tavaly augusztusban az andaloi sportpálya mellett rátámadt egy csendőrre. Ezután a hatóságok egy elzárt vadasparkba helyezték M57-et, és bár úgy volt, hogy szabadon engedik, mégis az elszállítás mellett döntöttek. Így került a maci a Veresegyházi Medveotthonba.

Fotó: Veresegyházi Medveotthon

– Az olasz hatóságok kerestek meg minket, hogy elhelyeznék a medvét. Mi május közepén tárgyaltunk a római magyar nagykövetség segítségével, és december 20-án szállították hozzánk egy zárt, állatszállító kisbuszban M57-et – idézte fel a Borsnak a medve hazánkba kerülését Zsiák Norbert, a Veresegyházi Medveotthon üzemeltetési vezetője. Mint megtudtuk, az állat meglepően nyugodt és jó kedélyállapotban van.

Nem emlékszem arra, hogy ilyen zökkenőmentesen tudtunk karanténba tenni egy medvét.

Most elkülönítve tölti napjait a többi állattól. Január végéig szoktatjuk az új környezetéhez és az emberek közelségéhez. Addig folyamatosan állatorvos figyeli meg – mesélt a részletekről a vezető, aki azt is hozzátette, M57-nek biztosan van tapasztalata az emberekkel, mert nyugodtan viselkedik a közelükben. Ráadásul a maci nagyon érdeklődő, két lábra áll és úgy nézelődik, mi történik a karanténon kívül.

Fotó: Veresegyházi Medveotthon

– Az első reggelén almát és narancsot kapott. Az almát azonnal megette, a narancsot kicsit kerülgette, de végül rákapott. Később megpróbálkoztunk a csirkefarháttal, ahhoz viszont napok óta hozzá sem nyúlt – mondta a Medveotthon vezetője. S hogyan fogják hívni M57-et?

– Mindenképp stílszerű, olasz névben gondolkodunk, eddig a Giovanni tűnik befutónak – zárta a beszélgetést Zsiák Norbert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól