Pfizer: 2024-ig nem ér véget a járvány

Pfizer: 2024-ig nem ér véget a járvány

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 21. 10:30
A Pfizer szerint 2024-ig biztosan nem mondhatunk búcsút a koronavírus-járványnak.

A cég tudományos igazgatója, Mikael Dolsten szerint egyes térségekben ugyan enyhülhet, kevés esetszámmal, de máshol járványszinten maradhat a koronavírus terjedése 2024-ben is. De abban az évben nem pandémia - az egész világra kiterjedő - , hanem endémia - bizonyos régiókban jelenlévő járványról lesz szó - írta a Reuters

Persze azt előre nem lehet megmondani, hogy az enyhülés hol fog bekövetkezni először, ez az átoltottságtól, a lakosság átfertőzöttségétől, a kezelések hatékonyságától is függ majd. Az újabb variánsok megjelenése is befolyásolni fogja a járvány jövőjét. 

Emiatt a vakcinagyártó csak a következő évre 4 milliárd adag oltóanyagot állít elő, ami 31 milliárdos bevételt jelent majd a vállalatnak. A Paxlovid nevű új tablettájuk -  ami a tesztek alapján 90 százalékban megóvja az embert a kórházba kerüléstől, és a súlyos megbetegedéstől  - becslések szerint nagyjából 20 milliárd dollárnyi profitot hozhat jövőre a gyártónak.

Az 5 év alattiak Pfizer oltása azonban később kezdődhet, mint amire számítottak, az engedélyt ugyanis 2022 közepéig nem valószínű, hogy meg fogják kapni erre. Vizsgálataik alapján ugyanis a felnőttekéhez képest tizedannyi hatóanyagot tartalmazó vakcina a 6 hónapos- 5 éves korcsoportban az immunválasz a vártnál gyengébbnek mutatkozott. A hatóanyag növelése helyett, inkább a 2. után két hónappal egy 3. dózis beadásával próbálják az antitestszámot növelni a legkisebbeknél. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.