Aktuális

Hallgat a Jobbik: Jakab Péter és Molnár Enikő, éjszakákon át tartó munkakapcsolatáról

Bors

2021. december 1. szerda 15:24

Nem véletlen ez a nagy hallgatás, a lakás bérlője ugyanis nem a párt, hanem a Jobbik Alapítvány lehet, amelynek kuratóriumában tavaly tűnt fel Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke.

Több mint egy hete nem válaszol a Jobbik sajtóosztálya a pártelnök és kabinetfőnöke által éjszakai munkákra használt Csóka utcai lakással kapcsolatos kérdéseinkre, a PestiSrácok pedig csak azt szerették volna tudni, hogy saját tulajdon vagy bérlemény az ingatlan, illetve ki és milyen célra vásárolta vagy bérli azt, ha állítólag munkalakás. Jobbikos körökből megtudtuk: nem véletlen ez a nagy hallgatás, a lakás bérlője ugyanis nem a párt, hanem a Jobbik Alapítvány lehet, amelynek kuratóriumában tavaly tűnt fel Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke. A Pestisrácoknak megszólalt egy volt vezető tisztségviselő jobbikos – azt kérte, nevét egyelőre ne közöljük –, aki arról mesélt, hogy Molnár és Jakab a sajtóosztályon ismerkedtek meg, ahol kollégák voltak, majd a nő gyakorlatilag tudatosan építette Jakabot a pártelnökségre; azért őt választotta, mert megfelelően irányíthatónak találta.

Napok óta hallgat Jakab Péter a lakásügyeiről és a Molnár Enikővel való, éjszakákon át tartó munkakapcsolatáról, amelyek már pártelnöki pozícióját és politikai pályafutását is veszélyeztetik.

Mint ismert, a minap a Jobbik újpesti szervezete etikai eljárás megindítását kezdeményezte. Az erről szóló dokumentum szerint már egy éve tudnak Jakab Péter és Molnár Enikő élettársi kapcsolatáról, ráadásul egy olyan lakásban élnek, amit a gyanú szerint a párt bérel nekik. A Jobbik alapszabálya szerint ezzel a cselekedettel nemcsak a családját, a feleségét, de a pártját is kínos helyzetbe hozta.

Most hosszasan mesélt Molnár Enikő múltjáról és pályafutásáról egy volt jobbikos vezető tisztségviselő. Azt mondta, régóta nem nézik jó szemmel a pártban a nő törtetését. Arról is beszélt: köztudott a Jobbikban, hogy Jakab csak showman – valójában Molnár Enikő irányít. Jakab Péterrel még a sajtóosztályon dolgoztak együtt.

Mi – és itt egy komoly kemény magról beszélek – Jakabot nem tartottuk alkalmasnak a pártelnökségre. Egyszerűen, mert nem karizmatikus. Enikő viszont meglátta benne, hogy könnyen irányítható, felépíthető és eladható. Gyakorlatilag tudatosan választotta és építette

– mondta forrásunk. Azt is megsúgta, hogy a szóban forgó lakás után ne a párt, hanem a Jobbik Alapítvány háza táján kutakodjunk.

Állításait alátámasztani látszik az újpesti alapszervezet alelnökének levele, aki portálunknak annak kapcsán írt, hogy az újpesti Jobbikban tag Molnár Enikő nem azonos Jakab kabinetfőnökével. Csupán névazonosságról van szó, az újpesti Molnár Enikő példás családanya. Szabó Balázs azt írta, a kabinetfőnökről ők is régóta hallják a pletykákat.

Pártunkban kifejtett tevékenységét mi, újpesti jobbikosok is rendkívül károsnak ítéljük meg és megdöbbenéssel értesültünk az újabb kirobbant botrányáról. A cikkekben szereplő Molnár Enikőtől közéleti tevékenységétől és a pártban végzett arrogáns viselkedésétől elhatárolódunk, az általa képviselt politika és vezetési stílus nem tükrözi az Újpesti Jobbik által képviselt értékeket

– fogalmazott az alelnök.

A PestiSrácok újfent megkeresték a Jobbikot – ezúttal forrásunk tanácsára a párt alapítványát, amely beszámolója szerint közel 800 millió forint állami támogatásból működik. Megkérdeztük, valóban az alapítvány bérli-e a Csóka utcai lakást, mióta és mennyiért, milyen jogcímen és mire használják az ingatlant. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy további lakásokat is bérelnek-e vagy egyedi eset a Csóka utcai lakás bérlete, illetve a lakásbérletet a kuratórium támogatta-e.

Fellapozták a Jobbik Alapítvány alapító okiratát és beszámolóit. Sem olyan célkitűzést, sem olyan, a könyvvitelben elszámolt tételsort nem találtunk, amibe egy lakáscélú ingatlan bérlése akár a párt elnökének, akár kabinetfőnöknek, akár bárkinek is beleférne. A Jobbik Alapítvány olyan célokra kéri a támogatók hozzájárulását is, mint értékeik bemutatása, kiadványok készítése, képzések és többek közt egészségügyi intézmények támogatása.

Olyan kezdeményezéseket kívánunk támogatni, amelyek elfogadják az európai zsidó-keresztény civilizáció örökségét, támogatják a magyar hagyományok tiszteletét és megőrzését. Fontosnak tartjuk a múltunk és elődeink munkájának megismerését, történelmi múltunk feltárását, és az ismeret átadását az új generációk számára. Olyan programokat támogatunk, amelyek célja a magyar emberek jólétének és szabadságának előfeltételeit megteremtő polgári átalakulás előmozdítása. Ennek megfelelően kívánjuk munkánkat végezni és segíteni az értékeket teremtő kezdeményezéseket

– áll a Jobbik Magyarország Alapítványának honlapján a célkitűzések címszó alatt. Szintén az alapítvány honlapján bukkantunk rá, hogy Molnár Enikő a kuratórium tagja – a tavalyi beszámolóban tagságának bejegyzése még folyamatban volt.

További cikkek

Tűz

Halálos áldozata is van a hajnali budapesti kórháztűznek -Fotók

Tűz

Tűz ütött ki a fővárosi Szent Imre kórházban

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 23.: Aki hozzád tartozik, úgyis visszajön…

life.hu

Hetente csak háromszor zuhanyozik ez a nő: népharag zúdult rá

hirtv.hu

Az Országos Bírósági Hivatal közleménye

szon.hu

Veszély: hófúvásra figyelmeztetnek

origo.hu

Elegánsnak ígérkezik a Google okosórája

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Steins Máthé Dominikot, a magyar szurkolók a hollandokat dicsérték

vg.hu

Hiába kifogásolta Putyin a nyugat önti a fegyvereket Ukrajnára

mandiner.hu

Zsidók és keresztények, népiek és urbánusok elmúlt évszázadbeli küzdelméről beszélt Márki-Zay a magyar kultúra napján

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: bombameglepetés – Izland feltörölte a padlót a franciákkal!

origo.hu

Becsüljük meg, mert ilyen vad kisautó aligha lesz többet

origo.hu

Vasbottal akarták belőlem kiverni, hogy magyarul beszéljek