Aktuális

Felháborító: Pornóval zsarolták társai a nyolcadikos Noémit

Bors

2021. december 4. szombat 12:10

Egyre durvább iskolai bántalmazásokra derül fény.

 Az évfolyamnak létrehozott Facebook-csoportban egy állatos pornófelvételt küldözgettek egymásnak a diákok. Azt állítva, hogy a felvételen szereplő kerek arcú, hullámos hajú lány valójában Noémi. A videó miatt ismeretlen felnőtt férfiak kezdtek el üzeneteket küldözgetni a 14 éves lánynak. Az esetből rendőrségi ügy lett - számol be róla a Blikk.

A megalázást pedig nem más, mint egy szomszédos településen élő másik kislány indította el. Szinte felfoghatatlan, hogy fordulhatott elő ilyesmi és az is, hogyan képes ilyen kegyetlenül bánni társaikkal néhány fiatal.

Az édesanya lánya védelmében a rendőrséghez és a nyilvánossághoz fordult segítségért. Szerencsére azóta már megoldódni látszik Noémi ügye.

„Reménykedett benne, hogy elfelejtik az emberek ezt az egészet, és amikor nem így lett, teljesen összetört” – árulta el szomorúan a Blikknek a kislány édesanyja, Erzsébet.

„A cikk óta felgyorsult a rendőrségi nyomozás, s engem arról tájékoztattak, hogy az egyik zaklatónak a gyanúsításával szembeni panaszát az ügyészség elutasította. Azt szeretném, ha a társa sem úszná meg a felelősségre vonást” – tette hozzá az édesanya, aki továbbra is szeretné, ha az érintett zaklatók nyilvánosan kérnének Noémitől bocsánatot, ugyanis az a mai napig elmaradt.

A lap információi szerint Noémi ügyében jól haladnak a nyomozók, és az eljárás hamarosan vádemelési szakba léphet.

További cikkek

Botrány

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

Tragédia

Megrázó részletek a nyíregyházi tragédiáról: a hátsó szélvédőn repült ki a szörnyethalt 22 éves anya

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: norvég győzelem a tartalékos németek felett

metropol.hu

Álomszerű otthon keresi gazdáját Érd „Rózsadombján” – Fotók!

she.life.hu

Olyan nyelvleckét kaptam egy német pasitól, hogy míg élek, nem felejtem el

hirtv.hu

Inzultálta a HírTV stábját Márki-Zay kampánystábjának egy tagja

zaol.hu

Tűz ütött ki egy zalaegerszegi társasházi lakásban éjszaka

origo.hu

Hatalmas robbanás lesz az űrben idén

mindmegette.hu

13 desszert, ami tökéletes batyus buliba vagy farsangi bálba

origo.hu

Meghódította az orosz fagylalt az Egyesült Államokat

vg.hu

Kiderült a halál oka, koronavírusban hunyt el Meat Loaf

origo.hu

Megállítottak egy autót a zalai rendőrök, őket is meglepte, mit találtak, amikor átnézték - fotók

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 22.: Különös látomásokat, álmokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Az ÁVH-s ezredes elrabolta a gyerekét, majd elmegyógyintézetben kínoztatta az édesanyát